HÍREK
A fideszes putnoki polgármester trágár szavakkal osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért. Erre reagált Magyar.
HÍREK
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.
HÍREK
Asztalos Sándor mindezt cáfolta, de letiltotta az interjút, melyben a cáfolatot elmondta. Más is panaszkodott arra, hogy fenyegetést kapott a falu vezetőjétől.
HÍREK
A csoport tagjai azok a szülők is, akiknek kisgyerekét korábban elvették a hatóságok, amiért nem voltak hajlandók anyakönyveztetni és beoltani.
HÍREK
A TISZA Párt politikusa arról is beszélt, hogy tudomása szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter már nem sokáig marad a pozíciójában.
HÍREK
Magyar Péter reagált Lánczi Tamás Facebook-bejegyzésére, amiben felhívta a figyelmet, hogy a magyar törvények szerint ha a választáson indulók tiltott külföldi támogatást használnak, az három év börtönnel büntetendő.
HÍREK
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
HÍREK
Tapintható volt a feszültség a férj és a jó barát között. Csoda, hogy nem estek egymásnak a vacsora közben.
HÍREK
A rendőrség is intézkedett az ügyben, de egyelőre nem tudták elkapni a 35 éves nőt. Sokan félnek kimenni az utcára, és gyerekeiket sem szívesen engedik el.
HÍREK
A NATO meghatározó tagállamai közül az USA, Németország, Olaszország és Spanyolország sem akar csapatokat küldeni Ukrajnába. Akik pedig mégis erről beszélnek, azok is csak inkább akkor vetnék be a katonáikat, ha a NATO-szövetségesek koalícióban lépnének fel.
HÍREK
A lovagkereszttel rendelkező újságíró szerint azonban ha megtörténne, akkor utána „ne picsogjanak a következményeken, hanem kussoljanak”.
HÍREK
Úgy fogalmazott, „elfogadja” a számára felajánlott védelmet. Hozzátette, nincsen biztos védelem a politikai hátterű támadásokkal szemben.
HÍREK
„A félelemkeltésre épülő hatalom ilyen emberformájú szörnyeket teremt” – írta a bejegyzésében dr. Farkas Csaba hegyvidéki polgármester-jelöltje.
HÍREK
Az ország több pontjáról is érkezett bejelentés ismeretlen drónokról. A svéd hatóságok vizsgálják, hogy a történtekhez lehet-e köze egy külföldi állam hadseregének. Mondjuk, az orosznak.
HÍREK
Nekünk is vannak olyan fegyvereink, amelyek képesek célpontokat megsemmisíteni az ő területükön - mondta az orosz elnök szokásos éves beszédében. Szerinte el akarják pusztítani a „szabadságáért és függetlenségéért” harcoló Oroszországot.
HÍREK
Konsztantyin Gavrilov a katonai biztonságról és fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon mondott nagyot.
HÍREK
Varga Judit exférje ugyanakkor azt gondolja, ekkora elővigyázatosságra nincs szükség 2024-ben Magyarországon. Állítása szerint célja „valami újnak a felépítése”.
Népszerű
Ajánljuk