KÉK HÍREK
Az ellenzéki párt szerint, a miniszterelnök bűncselekményt követett el azzal a kijelentésével, amit az oltás menetével kapcsolatban tett.
KÉK HÍREK
„63 éves vagyok, tök tisztességes állampolgára ennek az országnak. És hogy ez megtörténhet, hogy pisztollyal mennek be a 7-8 éves Jakab fiam hálószobájába, mikor könyörgök nekik, hogy legalább a pisztolyt vegyék le...” - mondta el a filmrendező.
KÉK HÍREK
A rendező ügyvédje azt nyilatkozta, az intézkedést nagyon méltatlannak és eltúlzottnak gondolják, szerintük a feljelentés is megalapozatlan.
KÉK HÍREK
Az őt feljelentő takarítónő állítása szerint Donáth két kézzel fojtogatta őt, mivel egy szentkép előtt hagyta a takarítókocsiját.
KÉK HÍREK
A fideszes politikus szerint egyértelmű, hogy az Altus Befektetési Zrt. európai uniós forrást adott Czeglédynek.
KÉK HÍREK
A publicista nem kételkedik „egykori harcostársa” szavában: „nyilván az annak idején 'fiatal fiúkról' szóló történeteket mi értettük félre” – írja.
KÉK HÍREK
Először Szabó Tímea fordult a hatóságokhoz az ügyben, azóta pedig egyre többen követték példáját.
KÉK HÍREK
A rendőrség még vizsgálja a feljelentést, bár azt egyelőre nem tudni, hogy ki és milyen részletekkel tette.
KÉK HÍREK
Méltatlan helyzetben készült fotókkal zsarolták az eset után. Most a rendőrség nyomravezetői díjat ajánlott fel, egy fantomképet is közzétettek, egy fiatalt keresnek.
KÉK HÍREK
Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője az Audinak eladott földek miatt tett feljelentést.
A legfőbb ügyész azzal magyarázta mindezt, hogy nem történt bűncselekmény.
KÉK HÍREK
A család az éjszakai ultrabalaton-futókat szerette volna biztatni, de valaki feljelentette őket.
KÉK HÍREK
A Központi Nyomozó Főügyészség annyit árult el a feljelentésről, hogy az még elbírálás alatt van.
KÉK HÍREK
A felújítás a magyar állam legdrágább vasúti beruházása lenne, aminek megtérülését 130 és 2400 (!) év közé teszik. Ráadásul az adófizetőkkel fizettetnék meg - írja többek között.
KÉK HÍREK
A képviselő szerint Bíró Nagy László felelőtlensége miatt akár százak is megfertőződhetnek.
KÉK HÍREK
A Józsefváros több pontjáról is kaptak bejelentést arról, hogy pénzt kínálnak az embereknek ismeretlenek, ha elmennek szavazni.
Népszerű
Ajánljuk