KÉK HÍREK
A Rovatból

Átláthatatlan pénzszórás a vízilabda szövetségnél: Polt Péter feljelentést tett

Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok akár börtönbe is kerülhet. Százmilliókkal károsíthatták meg a szövetséget a túlárazott beszerzések.


Az Economx információi szerint Polt Péter legfőbb ügyész a Nemzeti Nyomozó Irodának küldte el „feljelentés” címszóval Vári Attila ügyét, miután sajtóhírek szerint

a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó által vezetett szakszövetség működése során átláthatatlanul, szinte fék nélkül szórta a pénzt.

Vári 2022 októberéig vezette a szakszövetséget.

Madaras Norbert több mint fél évvel Vári Attila lemondása után nyilatkozott arról, hogy a számviteli nyilvántartások hiányosságai nehezítették a munkájukat, illetve

„felvetődtek kérdések a korábbi megállapodások, kifizetések célszerűségéről”,

ezért döntöttek az átvilágítási jelentés elkészítéséről.

A Nemzeti Sport korábbi értesülései szerint Vári Attila vezetése alatti utolsó évet a szövetség 487 millió forintos veszteséggel zárta – fogalmazott Vadai Ágnes országgyűlési képviselő (DK) a Polt Péter legfőbb ügyésznek írt levelében.

Vadai Ágnes arra volt kíváncsi, hogy a Legfőbb Ügyészség indít-e vizsgálatot a Magyar Vízilabda Szövetségnél a Vári-korszakról készült átvilágítási jelentés alapján. Polt Péter válaszában közölte, hogy az írásbeli kérdést tartalmilag feljelentésként értékeli, és azt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának továbbította.

A vízilabda-szövetség 2020–2022 között mintegy nettó 378 millió forintért vásárolt sportfelszereléseket a Breitling Sport Kft.-től. A 24.hu szerint

„a szövetség által meghatározott benchmarkárakat figyelembe véve, e beszerzések költsége 160-200 millió forint körül mozgott volna, így a szerződés nettó 178–218 millió forint többletköltséggel járt.

A jelentésben megjegyzik, hogy a Breitling Sport Kft.-vel 2020-ban kötött szerződés árlistájában egyes ruhadarabokra a kedvezményes ár magasabb volt, mint a termék normál ára. A vizsgálatot lefolytató cég arra jutott, hogy az így beszerzett sportruházat átlagosan 152 százalékkal került többe, mint a benchmarkban szereplő árak”.

Érdekes módon, a meccseken hordott úszónadrág, ami az előző vezetés idején 20 ezer forintba került, most már csak 13 ezer. És ha ez még nem lenne elég, a szövetségnek nemcsak a ruhákért kellett fizetnie, hanem azok tárolásáért is havi 100 ezer forintot. Ezt a szerződést a Madaras Norbert által fémjelzett új vezetőség megszüntette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: