KULT
A színésznő a Facebookon jelentette be a jó hírt. A nemes gesztussal a jövő kiemelkedő alkotóit szeretné támogatni.
KULT
Az adód 1%-ának felajánlása mindössze néhány percet vesz igénybe, mégis sorsfordító lehet: hozzájárulhatsz ahhoz, hogy súlyosan beteg gyermekek korszerűbb eszközökkel, nagyobb biztonságban gyógyulhassanak. Mutatjuk, hogy ehhez mit kell tenned!
KULT
„A BDPST Group számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás” – írták a cég közleményében.
KULT
A zenész egy citerát adott el a Kincsvadászok műsorában, és a befolyt összeget jótékony célra ígérte. Az alapítvány szerint azonban sokáig nem kapták meg a pénzt.
KULT
A politikus arra bíztat mindenkit, hogy aki teheti, segítsen a környezetében lévő egészségügyi intézményeknek.
KULT
A Talpra Magyarok Közösség alapítója legújabb interjújában jobbulást kívánt Gulyás Gergelynek. Arról is beszélt, hogy mi lesz a következő időszak legfontosabb feladata számára.
KULT
Csűrös András azt mondta, hogy a kezdeményezés sikeres volt. Sokan követték a példáját és egyre több felajánlás érkezik.
KULT
A Science 4 People-t másfél éve alapították, egyik első akciójukkal gyerekeket támogattak az online oktatást segítő eszközökkel.
KULT
Ukrán pilótákat képeznének ki a britek, bár januárban azt mondták, harcirepülőket nem szállítanak Ukrajnának.
KULT
Palya Tamás megköszönte a támogatást, szerinte megható, hogy vannak, akik még figyelnek a tanárokra. A pénzt azonban nem tartja meg.
KULT
Az Átrium csütörtökön közölte, hogy a következő hetekben az utolsó előadásokat láthatják a nézők, ugyanis nem tudják tovább fenntartani a színházat.
KULT
Ha az adófizető nem vonja vissza a múlt évi döntését vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak.
KULT
Ehhez a nagylelkű felajánláshoz a „Szolgálat teljesítés közben” Alapítvány is csatlakozott, akik további félmillió forintot adnak a hős rendőröknek.
KULT
A budapesti Szent István Gimnázium 12. d osztályos diákjai döntöttek így. L. Ritók Nóráék egy másik iskolától 200 darab textil maszkot kaptak.
KULT
Zente egyik kedvenc szettjét ajánlotta fel édesanyja licitálásra, hogy segítsen egy beteg ikerpárnak
Zsejke és Barni anyukája így írt a kicsikről: 'A diagnózis teljesen megsemmisített minket, nagyon nehéz volt felállni, s megtalálni az utunkat, de azóta minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a kicsiknek mindent megadjunk, és versenyt fussunk az idővel, lassítsuk a romlás folyamatát...'
Népszerű
Ajánljuk