Egymillió forintos támogatást adott átMárki-Zay PéterPalya Tamásnak, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárnak.
A pedagógus átvette az összeget és azonnal bejelentette: továbbadja azt a Kölcsey alapítványának.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) fejenként egymillió forintos összeget ajánlott fel a kirúgott kölcseys tanároknak, amit azonban ők nem fogadtak el. Helyette azt kérték, hogy az összeget „megosztva a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának juttassák el.
Palya Tamás, aki a budapesti gimnázium egyik végzős osztályának osztályfőnöke és egyben matematika tanára is volt, szombaton délelőtt az MMM rendezvényén mégis átvette az összeget Márki-Zay Pétertől. A pedagógus megköszönte a felajánlást, szerinte nagyon megtisztelő és megható, hogy „vannak, akik még figyelnek a tanárokra”.
A pénzt azonban nem fogja megtartani, mert ahogy fogalmazott: szerencsére gyorsan sikerült elhelyezkednie, van munkája, van keresete.
„Azt szeretném, hogy ezzel is valamilyen szinten az oktatást támogassam. Ezért ezt a Kölcsey Gimnázium alapítványának fogom felajánlani”
- mondta Palya Tamás.
Márki-Zay az átadás előtti beszédében kitért az Action for Democracy (AFD) pénzügyi támogatására is. Ez az a szervezet, amelyet a hazai választási kampány idején az Egyesült Államokban indítottak, és amely 2 milliárd forintot szedett össze az MMM-nek az év első felében.
Szerdán derült ki, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a napokban levélben szólította fel a magyarországi bankokat arra, hogy listázzák azokat a tranzakciókat amelyeket az AFD kezdeményezett 2022. január 1-je óta.
Márki-Zay szombaton úgy fogalmazott, hogy számítottak a támadásokra, illetve, hogy vállalta, hogy „Magyarország történetében először” egy teljesen átlátható, transzparens kampányt folytatnak. Ezért már márciusban, amikor megkötötték a szerződést az AFD-vel, akik „amerikában élő magyarok támogatását biztosították”, már akkor publikálták a dokumentumot.
Egymillió forintos támogatást adott átMárki-Zay PéterPalya Tamásnak, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárnak.
A pedagógus átvette az összeget és azonnal bejelentette: továbbadja azt a Kölcsey alapítványának.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) fejenként egymillió forintos összeget ajánlott fel a kirúgott kölcseys tanároknak, amit azonban ők nem fogadtak el. Helyette azt kérték, hogy az összeget „megosztva a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának juttassák el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Március 15-én két nagy politikai rendezvényt tartottak Budapesten. A Fidesz Békemenete a Kossuth térre vonult, míg a TISZA Párt Nemzeti Menete a Hősök terére. A résztvevők számát a Magyar Turisztikai Ügynökség számolta meg a mobilcellák alapján. Azt közölték, hogy a kormány eseményén 180 ezren, míg az ellenzéki rendezvényen 150 ezren voltak. Ezzel szemben Magyar Péter egy fotóval illusztrálva azt írta, hogy félmillióan voltak a tiszás megmozduláson.
Lengyel Tamás szinte megjósolta, hogy Deák Dániel mit fog majd közölni. A közösségi oldalán azt írta:
"Már fél órája hömpölyög a tömeg az Andrássyn, de majd Deák Dániel szakértő biztos megállapítja, hogy érdeklődés hiányában elmaradt…"
A Nemzeti Menet után Deák Dániel valóban megosztott több videót. Olyan felvételeket tett közzé, ahol láthatóan kevesen vannak a menet egyes állomásain.
Március 15-én két nagy politikai rendezvényt tartottak Budapesten. A Fidesz Békemenete a Kossuth térre vonult, míg a TISZA Párt Nemzeti Menete a Hősök terére. A résztvevők számát a Magyar Turisztikai Ügynökség számolta meg a mobilcellák alapján. Azt közölték, hogy a kormány eseményén 180 ezren, míg az ellenzéki rendezvényen 150 ezren voltak. Ezzel szemben Magyar Péter egy fotóval illusztrálva azt írta, hogy félmillióan voltak a tiszás megmozduláson.
Lengyel Tamás szinte megjósolta, hogy Deák Dániel mit fog majd közölni. A közösségi oldalán azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jámbor András ellenzéki országgyűlési képviselő a közösségi oldalán kommentálta a március 15-i megmozdulások résztvevőinek számáról szóló vitát. A politikus azt írta a fotóhoz: "Akkor küldeném ezt a képet a kamuzó propagandistáknak". Szerinte Orbán Ráhel „turisztikai ügynöksége” hamis adatokat közölt, amikor azt állította, hogy a Békemeneten 180 ezren, a Tisza Párt rendezvényén pedig 150 ezren vettek részt.
„Csak van ezzel a kamuval pár gond”
– írta Jámbor, aki szerint a képek alapján a Békemeneten nagyjából annyian lehettek most, mint egy évvel korábban Magyar Péter Kossuth téri rendezvényén. Annak létszámát a „propaganda” akkor pár tízezerre, míg a független sajtó 100 ezerre becsülte.
A politikus összehasonlításként a 2014-es Békemenetet hozta fel, amelyről azt írta: „2014-ben a valóban legnagyobb Békemenet a Hősök terére ment. A Hősök terét felparcellázták, nem engedték be teljesen a tömeget, nem lógott ki a Dózsára, mint most, és az Oktogonig ért az Andrássyn a tömeg.”
Jámbor András a Tisza Párt mostani, „Nemzeti Menet” nevű rendezvényéről azt állította, hogy a tömeg vége a Jókai utcánál volt, a Hősök tere teljesen megtelt, és a tömeg a Dózsa György útra is kilógott, bár az Andrássy úton a kivetítők miatt nagyobb kihagyások voltak. A képviselő a 2014-es eseményre visszautalva úgy folytatta:
„Akkor a rendőrség 400 ezerre becsülte a Békemenetet, akkor ez a mostani a legpesszimistább becsléssel is 300 ezres.”
Posztját azzal zárta, hogy szerinte a Fidesz csak magát csapja be, mert egyértelmű volt, hogy melyik eseményen voltak többen, és ez április 12-én is egyértelmű lesz.
Budapesten március 15-én egyszerre két nagy politikai rendezvényt tartottak. A Békemenetet, amely az Elvis Presley térről indult és a Kossuth térig vonult, ahol Orbán Viktor mondott beszédet. A Tisza Párt „Nemzeti Menete” pedig az Andrássy úton át a Hősök terére vonult.
Jámbor András ellenzéki országgyűlési képviselő a közösségi oldalán kommentálta a március 15-i megmozdulások résztvevőinek számáról szóló vitát. A politikus azt írta a fotóhoz: "Akkor küldeném ezt a képet a kamuzó propagandistáknak". Szerinte Orbán Ráhel „turisztikai ügynöksége” hamis adatokat közölt, amikor azt állította, hogy a Békemeneten 180 ezren, a Tisza Párt rendezvényén pedig 150 ezren vettek részt.
„Csak van ezzel a kamuval pár gond”
– írta Jámbor, aki szerint a képek alapján a Békemeneten nagyjából annyian lehettek most, mint egy évvel korábban Magyar Péter Kossuth téri rendezvényén. Annak létszámát a „propaganda” akkor pár tízezerre, míg a független sajtó 100 ezerre becsülte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter a március 15-i Nemzeti Menet után sajtótájékoztatót tartott, melyen a polgármestereknek is üzent:
Már csak 28 nap van hátra, már nem kell kollaborálni ezzel a maffiával
– monta. Hozzátette, hogy szerinte ettől a kormánytól már úgyse várhatnak semmit, nem kell kiszolgálni őket. Ezért azt üzente, hogy az Orbán-kormány helyett inkább az embereket képviseljék a kistelepülési polgármesterek.
A sajtótájékoztatón szóba került a kormány és a tiszás ünnepi rendezvények résztvevőinek száma is. A TISZA Párt vezetője szerint félmillióan voltak az ő megmozdulásukon. Ugyanakkor a Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint jóval kevesebben voltak a Hősök terén.
Magyar Péter a március 15-i Nemzeti Menet után sajtótájékoztatót tartott, melyen a polgármestereknek is üzent:
Már csak 28 nap van hátra, már nem kell kollaborálni ezzel a maffiával
– monta. Hozzátette, hogy szerinte ettől a kormánytól már úgyse várhatnak semmit, nem kell kiszolgálni őket. Ezért azt üzente, hogy az Orbán-kormány helyett inkább az embereket képviseljék a kistelepülési polgármesterek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Saját, alternatív szavazatszámlálása is lesz a Tiszának
Magyar Péter a március 15-i sajtótájékoztatóján beszélt az alaptörvény módosításáról, a tervezett külföldi látogatásairól, és a nyerési esélyeikről is.
Huszonnyolc nappal az április 12-i országgyűlési választás előtt Magyar Péter a március 15-i ünnepi Nemzeti Menet után egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy hamis zászlós hadműveletre számít a választásokig. A Tisza Párt elnöke a titkosszolgálatoknak és a hatóságoknak is üzent:
„Azt üzenem a titkosszolgálatoknak, és minden magyar hatóságnak, hogy ne váljanak bűnrészessé ebben.”
Szerinte az orosz beavatkozás már zajlik, ennek jeleit látja például a közösségi médiában megjelent trollfarmokban. Leszögezte: az orosz ügynökök sehol nem jártak sikerrel, és itt sem fognak.
Vizsgálóbizottságot nem állítana fel, úgy véli, a magyar igazságszolgáltatásnak kell elvégeznie a munkáját. „Mindenki, aki ebben részt vett, az hazaárulást követett el, és a börtön ablakába soha nem süt be a nap…” – tette hozzá.
Magyar Péter a választási esélyekről azt mondta, a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján már a legkisebb településeken is kiegyenlített a verseny a Fidesszel. Kiemelte, hogy nem vándorcirkuszt csinálnak, hanem a valóságról beszélnek az emberekkel. Egy Fidesz-győzelem esélyét kizártnak tartja.
„A Fidesz ezt a választást nem tudja megnyerni, 15-20 százalékos különbséget, amit a Fidesz belső mérései is mutatnak, nem lehet megfordítani, főleg úgy, hogy nem kormányoznak, hanem félelmet és gyűlöletet keltenek.”
A Tisza Pártnak saját, alternatív szavazatösszesítése is lesz, de csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha az eredmény eltér a hivatalostól. Saját méréseik szerint 50 körzetben vezetnek meggyőzően, 30-ban a fej-fej mellett, 26-ban pedig 3-5-6 százalék a különbség, de úgy véli, hogy ott is van esélye a Tiszának.
Győzelmük esetén több területen változtatnának jogszabályokat, hogy Magyarország hozzájusson a jogállamisági aggályok miatt visszatartott, mintegy 8 ezer milliárd forintnyi uniós forráshoz.
A programjuk szerint korrupcióellenes lépéseket tennének, csatlakoznának az Európai Ügyészséghez, függetlenítenék az igazságszolgáltatást és a nyomozóhatóságokat, valamint helyreállítanák a sajtó és az akadémiai szféra szabadságát.
Létrehoznának egy jogászokból álló, paritásos alapon működő testületet is, amely azt vizsgálná, hogy egy-egy állami hirdetés megjelenhet-e. Magyar szerint ugyanis „az online világban semmi szükség nincs erre az eltúlzott propagandaköltésre”.
Ha kétharmados többséget szereznének, első lépésként módosítanák az alaptörvényt, és két ciklusban maximálnák a miniszterelnöki mandátumot.
Külpolitikai terveiről azt mondta:
„Első utam Varsóba, második Bécsbe, a harmadik Brüsszelbe vezet, ott politikai megállapodást akarok kötni az Európai Unió vezetőivel.”
A rendezvényen skandált „Ruszkik haza!” rigmusra úgy reagált, hogy a magyar hősök köztéri szobrai mind Nyugat felé néznek, ezért minden hibájával együtt ott van az ország helye. Kijevbe nem tervez azonnal ellátogatni, de a kárpátaljai magyarok miatt szükségesnek tartja az egyeztetést. Az ukránok legfontosabb feladatának a békekötést tartja, de ebbe nem szólna bele.
A migráció kérdésében nem engedne. „Mi nem fogunk elengedni háromezer embercsempészt, mint Orbán” – mondta, hozzátéve, hogy a jogállamiság visszaállítása mellett a migrációellenes intézkedések is fenntarthatók.
Elutasította azt a felvetést, hogy a választók Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij között döntenek. „Bármilyen hülyeséget mondhat a leköszönő miniszterelnök, Önök ezt utána folytatni fogják. Ezt elhiszi valaki, hogy Magyarországon az emberek Volodimir Zelenszkijről szavaznak, egy három éve háborúban álló ország elnökéről?” – tette fel a kérdést az újságíróknak.
Egy esetleges Fidesz-Mi Hazánk koalíció esélyét kicsinek tartja, Toroczkai Lászlónak pedig „jó vergődést” kívánt.