KÖZÖSSÉG
'Nem vagyok ápoló, nem tudom biztonságos-e ez így, nem tudom, el tudok-e látni egy embert, de megpróbálom, ha kell, mert nem halhatnak meg emberek amiatt, hogy ki kell üríteni kórházakat' - írta Facebookján a zenész.
KÖZÖSSÉG
A CsodaCsoportban tették a felajánlást, szombat délig lehet licitálni a különleges Eb-labdára. Daniék 20 millió forintot szeretnének összegyűjteni.
KÖZÖSSÉG
A jegyeket a Real Sociedad elnöke ajánlotta fel a kupameccs után, aki a település lakosainak utazását is állja, sőt még vacsorát is rendez nekik egy bajnoki meccset követően.
KÖZÖSSÉG
Néha irreálisan nagy összegekkel is, csak hogy segíthessenek - nem a megszerzés volt fontos, hanem a támogatás.
KÖZÖSSÉG
Alföldi Róbert is felajánlotta egy képét az aukcióra, az idei kiállítást pedig Mácsai Pál nyitja meg.
KÖZÖSSÉG
A ballagás az egyik legfontosabb lépés a felnőtté válásunk felé. Felelős, szolidáris felnőttként szeretnénk élni. Köszönjük, hogy támogattok ebben a célunkban - írták üzenetükben.
KÖZÖSSÉG
A nézőktől kért segítséget az édesapa, aki hálából ingyen kifestette a kórházi szobát, ahol a kislányát meggyógyították. Most ő kért segítséget, de nem úgy, ahogyan azt elsőre gondolnánk.
KÖZÖSSÉG
A két ősi rivális jégkorongcsapat a jövő csütörtöki meccs jegybevételét a buszbaleset érintett hozzátartozóinak ajánlja fel.
Népszerű
Ajánljuk