KÉK HÍREK
Az orvosok felhívták a férfi és anyukája figyelmét is arra, hogy minden fémtárgyat hagyjanak a termen kívül.
KÉK HÍREK
A Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás idén a hagyományos bemutatók mellett, újdonságként aukciókkal, anatómiai rajzokkal, karikatúra képekkel és horgász tiktokerekkel várják a kicsiket és a nagyokat.
KÉK HÍREK
Bár a magyar kormány a háború kezdete óta azt hangsúlyozza, hogy nem szállítható fegyver Ukrajnába az országon keresztül, van egy kiskapu.
KÉK HÍREK
Az amerikai férfi állítása szerint egész nap aludt, annyira beteg volt. Emiatt észre sem vette, hogy a kisfiú elhagyta a lakást.
KÉK HÍREK
Újbudai rendőrgyilkosság: Jogszerű volt a rendőrök fegyverhasználata a parancsnoki vizsgálat szerint
Azt is megállapították, hogy az „akkor ismert körülmények alapján a helyszínre kiküldött járőrök száma elegendő volt”.
KÉK HÍREK
A környékbeli országok már rendelkeznek ilyen eszközzel, Magyarország is többször gondolkodott már a vásárlásban.
KÉK HÍREK
A szállítmány tartalmaz 50 Bradley típusú gyalogsági harci járművet tankelhárító rakétával és lőszerrel, valamint vannak köztük légvédelmi rakéták, 4000 repülőgép-rakéta és 2000 páncéltörő rakéta is.
KÉK HÍREK
A 30-as éveiben járó pedagógust életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az nem világos, honnan szerezhette a gyerek a fegyvert.
KÉK HÍREK
A fegyver ugyan csak egy gumilövedékes pisztoly volt, de Tibort így is súlyos sérüléssel szállították kórházba.
KÉK HÍREK
Összekülönböztek a fellépési sorrenden, Jimmy pedig fegyvert rántott a vita során. Pataky szerint ekkor ért véget a barátságuk.
KÉK HÍREK
Az orgonaművész azon aggódik, hogy mi kerülhet még elő a felújítás során a régi, romos épületből.
KÉK HÍREK
A vendégek mozdulni sem mertek a sokktól. A helyzetet a tulajdonos határozott fellépése oldotta meg.
KÉK HÍREK
A Pénzügyminisztérium szerint a lőszergyártó visszakerült a gépsort szállító országba, azaz Törökországba. A török illetékesek viszont azt közölték, hogy náluk nincs.
Népszerű
Ajánljuk