KÉK HÍREK
A négyfős járőrcsoportra Szerbia irányából lőttek rá több sorozatlövő fegyverből. Az egyik lövedék közvetlenül mellettük csapódott be.
KÉK HÍREK
Az oroszok illegális csempészhálózatot építettek ki, és így a szankciók ellenére is könnyedén hozzájutnak a rakétagyártásához szükséges chipekhez. Most pedig esély van rá, hogy Kim Dzsong Untól is megindul feléjük a rakéták és tüzérségi lövedékek áradata.
KÉK HÍREK
Észak-Korea vezetőjét katonai tiszteletadással és fúvószenekarral fogadták Primorszki régióban. Putyinnal is találkozni fog majd.
KÉK HÍREK
A helyi seriff szerint a gyilkos több kiáltványt is hagyott a médiának, a hatóságoknak és szüleinek is. Ebben arról írt, hogy tetteit a feketék iránti gyűlölete motiválta.
KÉK HÍREK
Úgy tűnik, a helyben élők véleménye nem pontosan egyezik a magyar kormány hivatalos álláspontjával.
KÉK HÍREK
Victor Marxnak csak egy pislogásnyi idő kellett ahhoz, hogy elvegye a támadótól a fegyvert, ürítse a tárat, majd a másik emberre fogja a pisztolyt.
KÉK HÍREK
Többet költöttünk, mint az angolok, a franciák, vagy orosz fenyegetést igencsak komolyan kezelő lengyelek. A magyar kormány szerint ugyanakkor a békéhez le kell állítani a fegyverszállításokat Ukrajnába.
KÉK HÍREK
Az amerikai férfi álmában fantombetörőkkel harcolt. Véletlen meglőtte magát, de nem volt fegyvertartási engedélye.
KÉK HÍREK
A Wagner zsoldosok vezére szerint a moszkvai tisztségviselők féltékenyek, ezért tartották vissza az ellátmányt.
KÉK HÍREK
Egy miniszter szerint a filmek, a számítógépes játékok és a „nyugati értékek” terjedése a felelős a támadásért. Mások szerint viszont a délszláv háborúk után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál.
KÉK HÍREK
A bevételt követelő támadó azt mondta, a fegyvere csőre van töltve, ám Ritát nem hatotta meg a fenyegetőzés.
KÉK HÍREK
A párt budapesti elnöke szerint az illetékesek nem foglalkoznak kellő mértékben a romló közbiztonsággal, így meg kellene adni az embereknek az önvédelemhez való jogot.
KÉK HÍREK
Az idős nő korábban egy lőtéren járt, a fegyvert pedig a kocsiban felejtette, ahol az unokája megtalálta.
KÉK HÍREK
A védelmi miniszter szerint azonban erről szó sincs, de a rémhírek miatt sokan megijedtek.
Népszerű
Ajánljuk