BUDAPEST
A Ferenciek terén a füsttel kísért installáció valakit kicsit jobban megijesztett az átlagosnál, de a város többi pontján zavartalanul lehetett gyönyörködni a fényfestésben.
BUDAPEST
A jubileumi évben számos meglepetéssel készülnek, az egyik nagy dobásuk a Akvárium Klubos koncert lesz, ahol a punkrockos oldalukat mutatják meg, rendhagyó módon.
BUDAPEST
„20 év alatt 40 ezer milliárd forint uniós forrás érkezett hazánkba. Ez a pénz kétszerese annak, mint amiből a porig bombázott Németországot újjáépítették a II. világháború után” - írta a TISZA párt politikusa. De valami nagyon félrement.
BUDAPEST
Nem lesz hivatalos állami ünnepség a Brüsszellel harcban álló kormány részéről. Medgyessy Péter volt miniszterelnök ugyanakkor Strasbourgba utazik az ottani hivatalos megemlékezésre.
BUDAPEST
A II. kerületi önkormányzat sajtóosztálya szerint egyelőre leállt az emléktábla avatása, ugyanis a társasház közös képviselője egy levélben arról tájékoztatta őket, hogy nem minden lakó támogatja az emléktábla elhelyezését.
BUDAPEST
A szédítő, titokzatos mélység egy semmihez sem fogható, földöntúli világ. Az első merülő páros után egy vakmerő és mániákus rendező kellett ahhoz, hogy mi is betekintést nyerhessünk a mélység életébe.
BUDAPEST
Szív alakú koszorút készíttetett, melyre a „Hiányzol” felirat került. Andy Vajna filmszakember, a TV2 volt tulajdonosa öt éve halt meg.
BUDAPEST
Nem tud a Netflix saját kereteiből kitörni: egy jó ötlet és tehetséges szereplőgárda kevés, ha alapjaiban van baj a koncepcióval. Azonban Colman Domingo valami díjat megérdemel Rustin megformálásáért.
BUDAPEST
Kern 523. alkalommal játszotta el Allan Felix szerepét a Játszd újra, Samben, amivel kapcsolatban egy interjúban elmondta, hogy erre az előadásra már nincs szüksége próbákra, ellenben 40 éve ugyanazt a ballonkabátot hordja, mint az első alkalommal.
BUDAPEST
A merénylőnek mindegy volt, csak koronás fő legyen. Tudta, hogy a császárnét nem kíséri testőrök hada. Egy anatómiai atlaszból tudta meg, hogy hol van az ember szíve, hogy biztosra mehessen.
BUDAPEST
Az angol házaspár tinédzserkora óta együtt van, azonban sajnos már nem sokáig: a férfi gyógyíthatatlan beteg. Az étterem személyzete a keserédes történetet hallva valami olyat tett, ami teljesen megdöbbentette őket.
BUDAPEST
Whitney Houston ma lenne 60 éves – néhány dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a legendás énekesnőről
60 éves lenne minden idők egyik legsikeresebb énekesnője, Whitney Houston, aki 2012-ben, 48 évesen hagyott itt minket. A kerek évforduló alkalmából összeszedtünk néhány ismert és kevésbé ismert érdekességet a sztárról.
BUDAPEST
A rapper friss posztjában élete legkomolyabb döntésének nevezte a Majkával való szakítását. Ma már szakmailag, erkölcsileg és anyagilag is megbecsülve érzi magát.
BUDAPEST
Körmendi István több mint 60 éve praktizál háziorvosként Budavár kerületben, az elmúlt évtizedek során a lakosok számos generációját gyógyította nap mint nap.
Népszerű
Ajánljuk