HÍREK
Az Európai Tanács elnöke pedig azt közölte, hogy az EU segít Ukrajnának bizonyítékokat gyűjteni a nemzetközi bírósági eljárásokhoz, és hamarosan további szankciókat fognak bevezetni.
HÍREK
A két szervezet szerint az állami tévé kritika nélkül veszi át az Európai Unió területén nem kívánatos orosz propagandatermékek híreit.
HÍREK
A rovarlárvák széleskörű élelmiszeripari alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár, ráadásul a jószágok kevés takarmányt igényelnek.
HÍREK
Koronavírus - Az uniós igazolványok érvényességének meghosszabbítását javasolja az Európai Bizottság
A 2023. június 30-ig való meghosszabbítás biztosítja, hogy az utazók továbbra is használhassák a tanúsítványt az EU-n belüli utazásaikhoz.
HÍREK
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hazánk 50 ezer kezelésnek megfelelő szerhez jut hozzá.
HÍREK
Erre Ujhelyi István szocialista EP-képviselő hívta fel a figyelmet, miután tájékozódott az Európai Bizottság egészségpolitikai főigazgatójától.
HÍREK
Szerintük már 2018-ban is probléma volt a választások tisztaságával, és a helyzet azóta csak romlott.
HÍREK
A gyanújuk szerint a magyar uniós biztos segíti Milorad Dodik szerb vezető szeparatista tevékenységét. Említettek egy dokumentumot is, ami arról szól, hogy Várhelyi tárgyalt Dodikkal Bosznia-Hercegovina felosztásáról.
HÍREK
Az új oltóanyagot az engedélyező hatóság folyamatosan ellenőrzi a fejlesztés során is, hogy minél előbb forgalomba kerülhessen a szer.
HÍREK
A korrupció elleni teljes tétlenséget és az igazságszolgáltatás kormánytól erősen függő működését is szóvá teszi a Brüsszelből érkezett levél.
HÍREK
Nem ez az első, hogy a magyar menekültpolitika valamelyik eleméről jogellenességet állapít meg az Európai Bíróság. De nemcsak a törvény e vonatkozása ment szembe az uniós joggal, hanem a civil szervezetek korlátozása is.
HÍREK
Az Európai Bizottság szerint a lengyel alkotmánybírósági döntés megkérdőjelezi az uniós jog elsőbbségét és az Európai Unió Bírósága tekintélyét.
HÍREK
Bár a magyar kormánynak nem sikerült határidőre megegyeznie Brüsszellel a helyreállítási tervről, most úgy tűnik, még idén megérkezhet a pénz.
Népszerű
Ajánljuk