SZEMPONT
Menekülés a rezsi elől – tizenkétszeresre nőtt az érdeklődés a napelemek iránt, de mennyire éri meg?
A napelemes cégek szerint egyre jobban megtérül napelemet telepíteni, de vannak, akik még kivárnak. Ráadásul nem kevés megtakarítás kell hozzá, és az idei rezsiszámlát már biztosan nem váltja ki egy most elindított telepítés.
SZEMPONT
Holoda Attila azt mondja, nincs olyan ár, amihez az emberek a különböző számításokkal igazodni tudnának.
SZEMPONT
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos és az MVM elnök-vezérigazgatója is részt vett a megbeszélésen.
SZEMPONT
Pánik ugyanakkor ott nincs a kint élő magyarok szerint. A fizetések jóval magasabbak, a házak szigeteltek, és a legtöbb helyen 20 foknál nem tekerik feljebb a fűtést. A kormány pedig 300 eurós támogatást ad szeptemberben a számlákra.
SZEMPONT
Még kidolgozás alatt vannak az új részletszabályok, amelyek az árképzésre és a szabályozás módjára is kitérnek majd.
SZEMPONT
Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, hogy jobban megértsék, mit fed a veszélyhelyzeti terv.
SZEMPONT
Az erről szóló tárgyalások keleti és nyugati irányban is folynak a külügyminiszter szerint.
SZEMPONT
A kormányfő szerint van, aki ezt megérti, és van, aki nem, de a tényeken az se változtat, ha ezt nem látják be az emberek.
SZEMPONT
A miniszterelnök szerint Brüsszelnek be kellene látni, hogy a szankciós politikával nem jár jól az európai gazdaság.
SZEMPONT
„Azt gondolták, ezt is le tudják nyeletni az emberekkel” – Holoda Attila az elszabaduló rezsiárakról
Az energetikai szakember szerint a mostani döntés kapkodva született, és nem a családok negyedét, hanem inkább a felét érinti hátrányosan. Az állam viszont a brutális áfa-bevételek miatt jól jár vele.
SZEMPONT
„Erre szokták mondani, hogy gyorsan és rosszul öregedő tartalom” – jegyezte meg Hadházy Ákos.
SZEMPONT
Az EU szeretné tudni, milyen tervei vannak a kormánynak, ezekről ugyanis nem szóltak előre a Bizottságnak.
SZEMPONT
A kormány szerint az elmúlt napokban világossá vált, hogy az őszi-téli időszakban nem lesz elegendő gáz az Európai Unió országaiban.
SZEMPONT
Székesfehérvárnak egymilliárdos többletköltséget jelent, hogy kikerülnek a rezsivédelemből. A város fideszes polgármestere szerint a közvilágítás jelenti most a legnagyobb gondot. Interjú.
SZEMPONT
Az energiapolitikai szakértő szerint az árak valóban elszálltak, ezzel párhuzamosan viszont Európa és a világ CO2-kibocsátása is. Rossz irány lenne ezt még tovább növelni.
SZEMPONT
A nyomás alá került kormányok egy része minél gyorsabban megszabadítaná Európát a fosszilis fűtőanyagoktól, mások szerint viszont elkerülhetetlen az átállás lassítása.
Népszerű
Ajánljuk