KÖZÖSSÉG
A rendőrök szirénázással, gyertyagyújtással emlékeznek halálra késelt társukra, akit egy mosolygós, hivatásának élő rendőrként ismertek.
KÖZÖSSÉG
Mások mellett Emma Watson, Tom Felton, Mark Ruffalo és Hugh Laurie is a pénteken elhunyt színészre emlékezik.
KÖZÖSSÉG
Virághalom, zászlók és fényképek a Buckingham-palota előtt, II. Erzsébet fotója a kivetítőkön – egész London gyászba borult.
KÖZÖSSÉG
A királynői tisztelői nem csak a londoni királyi rezidencia kapujánál rótták le kegyeletüket, hanem a világ számos más pontján is virágokat helyeztek el emlékére.
KÖZÖSSÉG
Az 50 évesen elhunyt Lee Clark mindig attól tartott, hogy halála után gyorsan elfelejtik majd az ismerősei.
KÖZÖSSÉG
Ez lett volna az első apák napja, amit Berki Krisztián a feleségével közös gyermekével ünnepelhetett volna, így Mazsinak szomorú nap volt a vasárnap.
KÖZÖSSÉG
Megszólal benne Szulák Andrea, Keresztes Ildikó, Pokorny Lia, Fehér Adrienn és Détár Enikő is.
KÖZÖSSÉG
A zenekar videóban emlékezett egy évvel ezelőtt elhunyt frontemberükre. Elmondták, hogy folytatják a zenélést, ezzel tartoznak Örsnek is.
KÖZÖSSÉG
„Emlékezzünk meg magunkban a terror áldozatairól, akiknek az életét idő előtt kioltotta a sötét, sehova nem vezető gyűlölet” - írta a főpolgármester bejegyzésében.
KÖZÖSSÉG
A Richter-skála szerinti hatos erősségű földmozgás álmukban lepte meg a lakosokat. 303-an haltak meg, 388 volt a sérültek száma, 41 ezren veszítették el örökre otthonukat.
KÖZÖSSÉG
Bezerédi Zoltán, Borbély Alexandra, Szacsvay László is szerepel a videóban. A vasárnap reggeli adatok szerint 29 854 áldozata van Magyarországon a koronavírus-járványnak.
Népszerű
Ajánljuk