HÍREK
Úgy véli, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. 'Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának' – írja többek között.
HÍREK
Először Szabó Tímea fordult a hatóságokhoz az ügyben, azóta pedig egyre többen követték példáját.
HÍREK
A kutatásból kiderül, ha csak a kormánypártok és a hat ellenzéki párt listája között lehetne választani, szoros lenne a verseny.
HÍREK
Horváth Csaba zuglói polgármester azt mondta, a parkolási rendszer célja az lenne, hogy az emberek a lakóhelyükön tudjanak parkolni, ezért azt kérik a kormánytól: vizsgálja felül a nappali ingyenes parkolást.
HÍREK
Arra kérik az Európai Uniót, találjanak rá megoldást, hogy az Orbán-kormány ne akadályozza meg a gazdasági válság megoldását, és mindenki hozzájuthasson a támogatásokhoz.
HÍREK
A pártelnökök arról is döntöttek, hogy az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik.
HÍREK
A választási törvény szigorítására reagáltak, ami ellehetetlenítené a koordinált jelöltállítást.
HÍREK
'Október 23-a jelkép: a hatalmával visszaélő zsarnok elleni összefogás jelképe! Ezért érkezett el végre az idő, hogy az 1956-os szabadságharcra is együtt, egységesen emlékezzünk!' - írják közleményükben.
HÍREK
– A legszegényebbeknek szánt pályázati pénzt folyatta el az a jól menő vállalkozók és dúsgazdag ügyvédek által létrehozott „szociális szövetkezet”, amelynek ügyében a borsodi időközi választáson induló összellenzéki jelölt, Bíró László is érintett volt – írja a független képviselő.
HÍREK
A választáson induló 16 párt közül 11 is közölte, hogy nem ismeri el az eredményt. Szadir Zsaparov lett az új kormányfő, ezzel út nyílt a zavarossá váló politikai helyzet rendezésére.
HÍREK
Az ellenzék nem vett részt a szavazáson, szerintük a kormánypárt a hatalma bebetonozására törekszik. „Az országot bűnözők vezetik” – mondták.
HÍREK
Eldurvultak az események a közép-ázsiai országban a hétvégi választások után. Nyugati megfigyelők szerint a választások tisztaságát szavazatvásárlással sértették meg.
HÍREK
A két férfit előző nap vették őrizetbe Marija Kalesznyikava ellenzéki vezető házában, ahová utóbbi eltűnése után mentek, hogy kiderítsék, valóban elrabolták-e őt.
HÍREK
A Jobbik jelöltjeként nem engedélyezték az indulását, de végül a pártok találtak egy megoldást, így megkezdheti az aláírásgyűjtést.
Népszerű
Ajánljuk