HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány Ferenc 14 pontban foglalta össze, mit kell tennie az ellenzéknek

Úgy véli, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. 'Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának' – írja többek között.


A Demokratikus Koalíció elnöke és frakcióvezetője a közösségi oldalán írta meg, hogy milyen feladatok várnak a jövőben az ellenzékre, a "holnap Magyarországért".

A politikus szerint készülnek a kormányzásra, amihez több dologra is szükség van. Mint írja:

"Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik.

Az alábbi írás egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni. Ennek végén persze közös ajánlatunk lesz Magyarországnak, de talán jobban megértjük a folyamatot, ha dióhéjban leírom, hogy szerintem most hol tartunk:

1. Az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.

2. Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat.

3. Az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak. Amelyek persze egy sor részletkérdésben hosszan fognak egyeztetni. De mi azt gondoljuk, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat.

4. Ha jól csináljuk, akkor így, együtt egy élhető Magyarországot teremtünk! Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival. Mi a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!

5. A demokratikus ellenzék pártjai közös győzelemre és közös kormányzásra készülnek! Időben vagyunk. Előválasztás útján jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet választunk, pár héten belül pedig döntünk a közös listás indulásról, majd közös programot adunk hazánknak. Az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek.

6. Bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk.

7. Magyarország visszatér Európába! Nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes.

8. Igazságot fogunk szolgáltatni! A bűnösöknek és az áldozatoknak egyaránt. Nem lesz verbális vagy fizikai pogrom, igazságszolgáltatás lesz! Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!

9. Ha kell, drámai erőfeszítéssel is akár, de megtartjuk az ország stabilitását, nyugalmát, és nem fogunk engedni a vereséget szenvedők zsarolásának! A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új Köztársaságot.

10. Kezet és segítséget nyújtunk az elfeledetteknek. Szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe.

11. Közös hazát teremtünk! Együtt szeretnénk tartani minden embert. Ez nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van. Mert ahogy nyomorból még soha nem lett polgári élet és polgári Magyarország, úgy nem lehet más célunk, mint segíteni, hogy hétköznapjainkban is közös életet élhessünk közös hazánkban. Tisztességes bér, tisztességes nyugdíj, európai élet az európai Magyarországon – ezért dolgozunk!

12. Vigyázunk Magyarországra! Vigyázunk minden emberre. Vigyázunk a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra.

13. Békén hagyjuk az embereket. Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!

14. Közös a haza, közös a nemzet! Méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel fogjuk vezetni. Magyarországért, a Köztársaságért.

Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi...

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. december 5., szombat

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.


Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.

Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.

A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”

Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”

A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”

A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.

A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.


[sz[Fotó: MTI/Komka Péter[sz]

Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.

Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.

A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.

„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”

– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.

„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.

A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több ezer embernek segített meghalni, most a Dignitas alapítója is az asszisztált öngyilkosságot választotta
Ludwig A. Minelli nem sokkal 93. születésnapja előtt döntött így. Az általa alapított Dignitas több ezer embernek segített már a méltó halálban.


„Egy úttörő és harcos nyugovóra tér” – ezekkel a szavakkal közölte az általa alapított Dignitas nevű civil szervezet, hogy nem sokkal 93. születésnapja előtt orvosi segítséggel elhunyt Ludwig A. Minelli, az asszisztált öngyilkosság ügyének svájci úttörője.

Az ügyvédként dolgozó Minelli 1998-ban hozta létre a Dignitast, és sokat tett azért, hogy az asszisztált öngyilkosság elfogadottá váljon Svájcban

– írja a 444.hu. Bár a helyi jog tiltja az eutanáziát, vagyis azt, hogy egy orvos adjon be valakinek halálos injekciót, az asszisztált öngyilkosság évtizedek óta legális. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a halált okozó cselekményt maga a páciens hajtja végre, orvosok és ügyvédek felügyelete mellett.

A Dignitas működését az is különlegessé teszi, hogy külföldieknek is nyújtanak segítséget. A szervezet közleményében jelezte, a Minelli által megkezdett úton folytatják a munkát.

Honlapjukon közzétett statisztikájuk szerint 2024-ig 4196 embert segítettek a halálba, köztük öt magyar állampolgárt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „kiadták a kilövési engedélyt” a nyíregyházi jelöltjükre, most bocsánatkérést követel Orbán Viktortól
A pártelnök szerint a köztiszteletben álló állatpark-igazgató sem számított arra, hogy a Fidesz a bejelentése után azonnal a lemondását követeli. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és „mindenkivel kezet rázzanak”.


Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke volt az ATV Heti Napló című műsorának vendége november 30-án, vasárnap, ahol többek között a miniszterelnök-jelölti vitáról, a párt nyíregyházi jelöltjét ért támadásról és az adóemelési vádakról is beszélt.

Magyar Péter a műsorban kijelentette, szerinte mind a Tisza Párt, mind a Fidesz szavazói elvárnák, hogy aki miniszterelnök akar lenni, az ne legyen gyáva kiállni egy élő, egyenes vitára. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz kommunikációja szerint Orbánnak nem vele, hanem a „gazdáival” van vitája, úgy reagált, ők is mondhatnák, ki kinek a bábja, de nem teszik, mert emberszámba veszik az ellenfeleiket. Magyar korábban Orbán „tartótisztjének” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt - szemlézte a műsort a 24.hu.

A beszélgetésben kiemelt figyelmet kapott a Tisza Párt nyíregyházi jelöltje, Gajdos László körül kialakult helyzet.

Magyar Péter elmondta, senki nem számított arra, hogy miután bejelentik Gajdos László, a helyi állatpark köztiszteletben álló igazgatójának indulását Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es választókerületében, a helyi Fidesz azonnal a lemondását követelte. Magyar szerint Orbán Viktor tudtával történt a lépés, és az lenne a minimum, ha a miniszterelnök, valamint Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere bocsánatot kérne Gajdostól.

Hozzátette, maga Gajdos sem számított a Fidesz azonnali reakciójára.

A jelöltekkel kapcsolatban Magyar elmondta, hogy véget ért a nyilatkozatstop, amelyet a jelöltállítási folyamat lezárásáig tartottak fenn. Hozzátette, éppen Gajdos László volt az, aki felszólalt a nyíregyházi színpadon, és nem sokkal később máris „kiadták rá a kilövési engedélyt”. A továbbiakban a jelöltjeik helyi és országos témákban is meg fognak szólalni. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és „mindenkivel kezet rázzanak”.

A párt belső egységével kapcsolatban, a jelöltállítás utáni csalódottságra utalva Magyar Péter arra kérte a Tisza-szigetek tagjait, hogy álljanak be a körzetük győztes jelöltje mögé. Elismerte, hogy „nyilván van, aki nem elégedett”, majd hozzátette: „Ahol emberek vannak, ott mindig vannak csalódások, mindig vannak beépített emberek, mindig vannak küldött emberek. Egy-két sziget megszűnik, és közben száz és kétszáz alakul.”

Előkerült az adóemelés témája is, amely a Fidesz legfőbb kommunikációs fegyvere a Tiszával szemben. A kormánypárt jellemzően az Index cikkeire hivatkozik, amelyek állítólag a Tisza köreiből kiszivárgott dokumentumok alapján íródtak – írta a 24.hu. Magyar Péter határozottan visszautasította az állításokat. „Elhiszi valaki azt a marhaságot, hogy egy politikai erő úgy akarna nyerni, hogy adókat emel?” – tette fel a kérdést.

Emlékeztetett rá, hogy a Fidesz vezette be Európa legmagasabb áfakulcsát, amelyet egy 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadóval is kiegészített. Ironikusan megjegyezte, hogy a Tisza Párt nem tervez ebadót bevezetni, de elképzelhetőnek tartja, hogy a „házi zebrákra” több száz milliós adót vetnek majd ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: