HÍREK
Egy friss közvélemény-kutatás szerint jelenleg csak egy hajszállal vezet az ellenzéki együttműködés listája.
HÍREK
„Az elmúlt 12 évben mindig ott voltam a háttérben, szerveztem, írtam, beszéltem, de most itt az ideje, hogy előrelépjek, és a körülöttem lévő közösséget megszervezve cselekedjek is. Bekapcsolódjak a Fidesz leváltásáért szerveződő koalícióba!” – írta.
HÍREK
Februárban a többség a DK politikusára voksolt volna, de a jobbikos Jakab Péter csak egy százalékkal maradt el tőle.
HÍREK
A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd azt követeli, hogy a járványügyi szakemberek, az orvosi kamara és az önkormányzatok bevonásával létrejövő szakmai testület tervezze és hajtsa végre az oltási programot.
HÍREK
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: a kormány mind a járványkezelésben, mind a gazdasági területen „elégtelen osztályzatot kapott”.
HÍREK
Közösen követeli az ellenzék az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának helyreállítását
Egyúttal felszólítják a kormányt, hogy kezdjenek érdemi tárgalást az egészségügyi dolgozókkal és az érdekvédelmüket ellátó szervezetekkel.
HÍREK
Abban mindannyian egyetértenek, hogy hiba volt a szolgálati jogviszony vihart kavart változtatását épp a harmadik hullám közepén áterőltetni.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere beszélt miniszterelnök-jelöltségéről, a 2022-es esélyekről és az ellenzék stratégiájáról.
HÍREK
Erről is nyilatkozniuk kell az ellenzéki jelölteknek. A fedhetetlenségi dokumentum 15 pontból áll.
HÍREK
Dömötör Csaba szerint „Jakab nem tud annyi párizsi mögé bújni, hogy elfedje, hogy elszegődtek egy posztkommunista milliárdoshoz, és tönkretettek egy nemzeti pártot”.
HÍREK
Karácsony Gergely: „Felcsút egymaga több támogatást kapott, mint az összes ellenzéki vezetésű város”
A főpolgármester szerint „a kormánypárti települések 500-szor több pénzt kaptak, mint az ellenzékiek”.
Népszerű
Ajánljuk