HÍREK
„Akkorát buktunk, mint az üveges tót” - mondta a főpolgármester, aki szerint az az egység, amit kiírtak a plakátokra, nem jött létre politikai, tartalmi, bizalmi értelemben az ellenzéki pártok között.
HÍREK
A politikus szerint „most van itt az ideje, hogy egy a jobboldaliak széles körében is elfogadható párttal erősödjön az ellenzék, ahol a korrupció vagy a szélsőségesség fel se merülhet”.
HÍREK
A képviselő szerint, bár az Országgyűlés nyitóülése még kicsit messzebb van, több okból is sürgős lenne, hogy a pártelnökök egyeztessenek.
HÍREK
A kormánypárt a levélszavazatok alapján rosszabbul teljesített, mint 2018-ban és 2014-ben, azonban még így is nagy fölényben kaptak voksokat.
HÍREK
A DK elnöke szerint az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el az ellenzék, mostantól pedig zavaros hetek jönnek.
HÍREK
A volt miniszterelnök-jelölt elismerte, hogy rengeteg hiba volt az ellenzék kampányában, ő is többször hibázott. Szerinte a Fidesz addig marad hatalmon ebben a rendszerben, ameddig akar.
HÍREK
„A fő üzenetünk az volt, mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég” - mondta a főpolgármester aki szerint továbbra is fontos az ellenzék összefogása, amíg ez a választási rendszer van érvényben.
HÍREK
A volt miniszterelnök-jelölt szívesen leülne beszélgetni a kormányfővel, hogy hasson a lelkiismeretére. Arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc kifejezetten az ő bukását várta.
HÍREK
A képviselő szerint ezek nyilvánvaló kamupozíciók, ráadásul „a díszpintyek nagyon szép fizetést kapnak”.
HÍREK
A politológus szerint az ellenzék számos kérdésben kizárólag a Nyugatról másolt mintákban gondolkozik, a szegényebb népréteg problémáira pedig sokkal jobban tud rezonálni a kormánypárt.
HÍREK
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk a választási eredményről. A Fidesz győzelmének mértéke még azt is meglepte, aki eleve nem adott esélyt az ellenzéknek, akik pedig reménykedtek a kormányváltásban, most végleg csalódtak.
HÍREK
„Ha most az a kevés ember is, aki még van, elmenne, akkor nem lesz bázis, akire építsünk. Szellemi háttér nélkül eljuthatunk oda, hogy kis partizánokként működünk foltokban, és abból nagyon nehéz bármit is összeszervezni” - mondta a képviselő.
HÍREK
Szerinte alapvető probléma volt, hogy a miniszterelnök-jelölt legtöbbször nem az emberekhez, hanem a többi politikushoz beszélt, és hogy az ellenzék nem ismerte fel a háború jelentőségét a kampányban.
HÍREK
Bár az elnökhelyettes senkivel nem tud az országgyűlésben politikai szövetséget elképzelni, lesz olyan kérdés, amiben tudják majd támogatni a kormányt.
Népszerű
Ajánljuk