HÍREK
A helyi Fidesz-alapszervezet szerint akkor vált egyértelművé a polgármester fordulata, amikor a választás előtt Hosszú már az ellenzék jelöltjének a fórumán szólalt fel.
HÍREK
A budapesti ellenzéki politikus beszélt arról, hogyan lehetne legyőzni a jelenlegi rendszert, és mit gondol például az ellenzéki összefogásról.
HÍREK
A szerdai előkészítő tárgyalásokon sem tudtak megegyezni a bizottságokról a pártok, az ellenzék nem állt az újságírók elé.
HÍREK
A független parlamenti képviselő szerint azt a típusú építkezést kell csinálni az ellenzéknek, amit a Fidesz valósított meg 2006 után.
HÍREK
Korábban a Momentum és Hadházy Ákos jelentették ki, hogy bojkottálni fogják a parlament alakuló ülését.
HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint nehéz feladat lesz stabilan tartani a magyar gazdaságot, de a Pénzügyminisztériumban dolgoznak rajta.
HÍREK
A képviselő Tordai Bence szavaira reagált, aki egy interjúban azt mondta, onnantól kezdve nem tudják lekövetni az LMP mozgását, hogy „nagyon szoros szövetségbe álltak össze a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val”.
HÍREK
Az ellenzéki szavazók közül a DK elnökét valamivel többen okolják a kudarcért. A pártok összefogását azonban a két politikus személyénél kevésbé gondolják fontosnak a végeredmény szempontjából.
HÍREK
A képviselő szerint Szél Bernadett kiesése „az ellenzéki pártok rossz döntéseinek a következménye”.
HÍREK
A fideszes képviselő szerint itt az ideje, hogy a volt miniszterelnök-jelölt most már Hódmezővásárhelyre koncentráljon, amely „még mindig Márki-Zay kampányirodájaként működik”.
HÍREK
A jobboldali publicista szerint a baloldaliak és a liberálisok annyira erős buborékban élnek, hogy fogalmuk sincs a magyar valóságról, csak saját magukkal vannak elfoglalva.
HÍREK
Azt is sokan elhitték, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elvenné a 13. havi nyugdíjat, hiába állította ennek az ellenkezőjét.
HÍREK
A volt miniszterelnök-jelölt szerint nem minden ellenzéki párt tett ugyanannyi erőfeszítést a kampányba, a háborús helyzetet pedig egyértelműen Orbán Viktor tudta jobban kihasználni.
HÍREK
A korábbi baloldali-liberális kormányok minisztere szerint az ellenzék kontraszelektált, mind stratégiában, mind személyileg meg kellene újulnia.
HÍREK
Bagdy Gábor szerint ennek fő oka, hogy a főváros mindent egy baloldali választási győzelemre tett fel, Karácsony Gergely pedig megválasztása óta inkább a kormány elleni harccal van elfoglalva.
Népszerű
Ajánljuk