KAPCSOLAT
Hogy megszakad a szíved, az a legkevesebb. Nem véletlen, hogy teljesen padlóra kerülsz egy válás vagy szakítás után, ha az agyad ilyen dolgokon hajszol keresztül.
KAPCSOLAT
Nem akarnak úgy járni, mint a szüleik, ezért egy másik utat választottak, de a szakértő szerint ez komoly kockázatokkal is járhat.
KAPCSOLAT
Azt ugyanakkor célként jelölte meg, hogy a költségvetési egyensúly helyreálljon. Az idei évben 4,5 százalékos hiányt szeretnének elérni.
KAPCSOLAT
„Ha nem lépünk gyorsan és jelentősen előre a termelékenység és a versenyképesség terén, akkor nem állítható helyre a pénzügyi egyensúly” - mondta a jegybank elnöke.
KAPCSOLAT
Itt az utánpótlás? Utoljára Öveges professzor fantasztikus műsoraiban láthattunk hasonlókat.
Népszerű
Ajánljuk