KÉK HÍREK
A szakértő szerint a sodrás miatt szinte lehetetlen megtalálni a fiút. A Lánchídon közben mécsesek és egy szívszorító vers emlékeztet a 18 éves sportolóra.
KÉK HÍREK
A politikus szerint a kamerák megelőzhetnék a tragédiákat és segítenének a gyors felderítésben. Javaslatát már a szerdai közgyűlésen előterjeszti a képviselőknek.
KÉK HÍREK
A bizonyítékok szinte egyértelműek, de mi a következő lépés a nyomozásban? A szakértő elmondja, mennyi esély van rá, hogy a fiú holtteste valaha is előkerüljön.
KÉK HÍREK
A szakértők drámai részleteket közöltek az eltűnt Egressy Mátyás ügyében. A magasból a vízbe csapódó testet olyan erők érik, amelyek a belső szerveket is megrepeszthetik.
KÉK HÍREK
A Vörösmarty Gimnázium szerdán tette közzé búcsúbejegyzését eltűnt diákjáról, Egressy Mátyásról. Az intézmény a család keddi közleménye után döntött a lépésről, miután a szülők a legrosszabbtól tartanak.
KÉK HÍREK
Ez a szomorú eset „aggasztó látlelete az emberi segítségnyújtás és felelősségvállalás gyakori hiányának” – hangzott el a Fókusz riportjában. Sokan keresik a válaszokat a miértekre, jó néhányan pedig már azt is felvetették, hogy ha azok az emberek, akik még látták a fiút, segítettek volna neki, nem ez lett volna a vége.
KÉK HÍREK
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.
KÉK HÍREK
Az újságírónak elege lett abból, ami a 18 éves fiúval történtek kapcsán zajlik. Úgy véli, a gyűlölködés helyett a csend sokkal többet segítene.
KÉK HÍREK
Egressy Mátyás családja és az MTK Park Teniszklub szomorú híreket közölt. A rendőrség eltűnt személyként továbbra is keresi a 18 éves fiút, és ameddig meg nem találják, ez így is marad – olvasható a közleményben.
KÉK HÍREK
Továbbra is nagy erőkkel próbálnak a múlt hétvégén eltűnt fiatal nyomára bukkanni. A kutatás kiterjed a Dunára, amit a jelenleg újra erősödő jégzajlás nehezít.
KÉK HÍREK
Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a bystander-hatással magyarázza a segítségnyújtás elmaradását. A szakértő szerint a hatóságok értesítése a legbiztonságosabb lépés.
KÉK HÍREK
A 16 éves szemtanú a rendőrségen tanúvallomást is tett. Elmondása szerint a 18 éves diák nem volt alkoholos befolyás alatt, hanem zaklatottan kereste a mobilját.
KÉK HÍREK
A 18 éves fiatalt még keresik, de a gimnáziuma már kihelyezte a gyászlobogót, és információk szerint az épületben mécseseket gyújtottak.
KÉK HÍREK
A hídon egy, az eltűnt fiatalhoz köthető kulcscsomót találtak, amelyet a lap szerint a fiú édesapja felismert. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg ezt az információt.
KÉK HÍREK
Egy 16 éves fiú beszélt a zavartan viselkedő fiatallal szombat hajnalban az Örs vezér terén. Erről vallomást is tett a rendőrségen.
KÉK HÍREK
A szórakozóhelyen visszanézték a kamerafelvételeket, amelyek szerint a 18 éves fiú önállóan távozott a klubból, semmi rendkívülit nem észleltek vele kapcsolatban. Azt is közölték, hogy együttműködnek a hatóságokkal, de kérik, hogy senki ne tegyen megalapozatlan következtetéseket.
KÉK HÍREK
A 18 éves fiú nagynénje megköszönte az eddigi segítséget a jó szándékú embereknek, ugyanakkor azt kérte, ne zaklassák a családot.
Népszerű
Ajánljuk