FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Elképzelhető, hogy csak hetek, hónapok múlva kerül elő, vagy talán soha” – szinte kizárt a véletlen Egressy Mátyás ügyében a volt főnyomozó szerint

A bizonyítékok szinte egyértelműek, de mi a következő lépés a nyomozásban? A szakértő elmondja, mennyi esély van rá, hogy a fiú holtteste valaha is előkerüljön.


Egressy Mátyás eltűnése kapcsán a 24.hu Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredessel, az ORFK „döglött ügyek” osztályának volt vezetőjével beszélgetett a nyomozás menetéről és a hasonló esetekben alkalmazott protokollokról.

A szakértő szerint a legtöbb valószínűsége annak van, hogy a Lánchídon megtalált kulcs és a Dunába esésről készült felvétel alapján valóban a fiúról van szó. Kovács Lajos hangsúlyozta, hogy ilyenkor a legfontosabb az objektív, bizonyítható tények és a csupán valószínűsített információk szétválasztása.

„Út-idő grafikont kell csinálni, hogy hány órakor és hol látták. Ezt össze kell hasonlítani a kamerafelvételekkel és azoknak a tanúknak a vallomásaival, akikről a legvalószínűbb, hogy valóban látták őt, és személyesen is ismerik” – fejtette ki.

Hozzátette, hogy az eljárás során beérkező összes információt komplexitásában kell értékelni, és az objektív hitelesség alapján kell fontossági sorrendet felállítani. „Ha a kulcs tényleg Mátyásé, és azt a szülők, vagy a rendőrök belepróbálták a fiú lakásának, vagy szobájának a zárjába, akkor tényként kell elkönyvelni, hogy járt a hídon” – magyarázta a bizonyítékok súlyozását.

Így zajlik a nyomozás

A volt nyomozó elmondta, hogy amint valaki eltűnik, elrendelik a körözését, és bekerül egy országos nyilvántartásba, amit minden rendőr lát igazoltatáskor. „Van egy belső körözési hírlánc is. A körözési mutató pedig rajta van a számítógépes rendszereken. Ez azt jelenti, hogy minden rendőr számítógépén ott lesz a kép a fiúról” – részletezte a belső rendszerek működését. A nagy erőkkel való keresés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendőrök sűrűbben járőröznek azokon a területeken, ahol az eltűnt személy megfordulhatott.

Kovács Lajos szerint van egy rutineljárás, amit minden eltűnési ügynél elvégeznek: leellenőrzik a kórházakat, hátha az illetőt ismeretlen személyként szállították be a mentők.

„Találtam már meg így eltűnt személyt. Nem azt mondom, hogy Mátyást is így fogják megtalálni, de a rutineljárásokba ez is beletartozik” – idézte fel tapasztalatait.

A nyomozás során a rendőrség meghallgatja azokat is, akikkel az eltűnt utoljára együtt volt. „Biztos, hogy meghallgatta a rendőrség azokat, akikkel egy társaságban volt Mátyás. És kikérdezték őket arról: hogyan viselkedett, mennyit ivott, zavart volt-e, milyen volt az egészségügyi állapota, panaszkodott-e, csalódott volt–e, és volt-e konfliktusa bárkivel is?” – sorolta a kulcsfontosságú kérdéseket. A szakértő szerint a fiú másfél napos bolyongása számos kérdést felvet, különösen a hideg időjárás miatt. Felmerülhet, hogy egy esetleges telefontolvajlás vagy a tárgy elvesztése okozott-e benne olyan érzelmi vihart, ami befolyásolta a mozgását.

Kizárható a véletlen egybeesés

A Lánchídról készült felvétellel és a megtalált kulcscsomóval kapcsolatban Kovács Lajos úgy véli, a véletlen egybeesés szinte kizárható. „Ha a család ezt elfogadja és elhiszi, akkor valószínűleg ez igaz is.

Nem igazán feltételezhető, hogy átfutott a Lánchídon, közben kiesett a zsebéből a kulcs, és valaki más esett le a hídról.

Ilyen véletlen nem nagyon van, amit ráadásul rögzít egy hajó kamerája is” – állította. Arra a kérdésre, hogy ilyenkor megmutatják-e a felvételt a családnak, azt válaszolta, ez a felvétel minőségétől függ. „Ha felismerhető rajta az, aki beleesett a Dunába, akkor én valószínűleg megmutatnám. Ha viszont rosszabb minőségű a kép, akkor nem. Nagyon fontos, hogy a család méltóságát, érzelmi életét és érzékenységét messzemenően figyelembe kell venni.”

A holttest azonosításáról elmondta, hogy az sokszor a hozzátartozók bevonása nélkül is lehetséges a ruházat, tetoválások, műtéti hegek vagy egyéb különös ismertetőjegyek alapján. A bejelentéseket, miszerint valahol látni vélték a fiút, fenntartásokkal kell kezelni, de mindegyiket le kell ellenőrizni, elsősorban a térfigyelő kamerák felvételei segítségével.

Az aktív keresés harminc napig tart, de meghosszabbítható, a körözés pedig egészen addig érvényben marad, amíg az eltűnt személy elő nem kerül. Kovács szerint, ha Mátyás valóban a Dunába zuhant, a víz messzire elvihette. „Elképzelhető, hogy csak hetek, hónapok múlva kerül elő, vagy talán soha.”

A körözési eljárás mindaddig nyitva marad, amíg a fiút meg nem találják. „A halál ténye ugyanis csak akkor állapítható meg, ha előkerül a holttest” – szögezte le a szakértő, hozzátéve, hogy a törvény öt év után lehetővé teszi a holttá nyilvánítás kezdeményezését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET: