HÍREK
Takács Erzsébet a hivatalos várólistán sem találta a nevét, orvosa a saját naptárába írta be. Most attól tart, hogy a beavatkozás, amire évek óta fájdalmak közt vár, sosem valósul meg.
HÍREK
Térd- és csípőprotézisre, valamint szürkehályog-műtétekre várnak a legtöbben. Utóbbira viszont már kevesebben, mint januárban.
HÍREK
A friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet jövő márciusban lép hatályba. Az automatikus emlékeztető üzenet célja az, hogy felszabaduljanak a feleslegesen foglalt helyek.
HÍREK
A döntéstől az ellátórendszer tehermentesítését és a betegek gyorsabb kiszolgálását várják. Az újításhoz a Debreceni Egyetem már képzést is indít.
HÍREK
42 kilót fogyott a Cápák között befektetője, de emiatt egy dokumentum nélkül az utcára sem léphet ki
Az üzletasszony gyomor-bypass műtéten esett át, ami a legdrasztikusabb beavatkozásnak számít. A papír egy vészhelyzetben akár az életét is megmentheti.
HÍREK
Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.
HÍREK
Az egészségügyi államtitkár először az ajkai CT-ügy miatt akadt ki, majd a végén meglepő ajándékot kapott. A politikus szerint ez egy barátságos gesztus volt a közelgő Mikulás alkalmából.
HÍREK
Hadházy Ákos posztolt erről a Facebookon. A képviselő egy beteg levelét is megosztotta, aki arról írt, hogy hat orvos használta az egyetlen működő gépet, így bevezették, hogy „csak külön az orvosi aznapi döntése alapján lehet röntgenre menni”.
HÍREK
A betegeket sokszor a magánrendelőkbe terelik, ahol persze ismét mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem történt meg a rendszerváltás az egészségügyben.
HÍREK
Ez a trágár mondat nemcsak egy apának szólt, hanem mindannyiunknak. A hatalom ezzel azt üzeni: ez van, szokjátok meg, és ne is merjetek panaszkodni. Vélemény.
HÍREK
Egy apuka a fűtetlen vizsgáló és a sötétség miatt írt Takács Péternek, aki alpári stílusban reagált. A Tisza elnöke szerint az államtitkár beismerte a párbeszéd valódiságát.
HÍREK
Lesújtó adatokat közölt az Eurostat a magyar szociális kiadásokról – csak Málta és Írország áll mögöttünk. Hasonló a helyzet az egészségügyi ráfordítások terén is.
HÍREK
Az intézményben alternatív fűtési módokkal próbálják menteni a menthetőt. Ahol ez sem segít, onnan a betegeket máshová költöztették.
HÍREK
Sok helyen már állnak a kapuk, de ezeknél csak mágneskártyás azonosítás zajlik. Több kórház pedig még az eszközök telepítésére vár a lap szerint.
HÍREK
Hiába a kormányzati dicsekvés a fejlesztésről, a valóság más képet mutat szerinte. Sérülten, étlen-szomjan 12 órát szenvedő betegeket is látott, miközben az orvosok és az ápolók emberfeletti küzdelmet vívnak a tarthatatlan körülmények között.
HÍREK
A republikánusok megállapodást kötöttek egy kisebb demokrata csoporttal, akik korábban ellenezték a saját pártjuk álláspontját.
HÍREK
A FESZ 10, majd 13 százalékos emelést követel, mert a dolgozók elégedetlenek. A kormány szerint van lehetőség, de konkrét döntés még nincs.
Népszerű
Ajánljuk