Hegedűs Zsolt bejelentette: átfogó vizsgálat jön a fizetős kórházi részlegeknél
Hegedűs Zsolt egy tegnap megjelent HVG- és egyBMJ-cikkre reagálva fejtette ki véleményét az állami kórházakban működő fizetős részlegekről.
Szerinte különösen kényes helyzetet teremt, ha egy állami kórház fizetős részlegéhez külső cégek, például betegközvetítők vagy tanácsadók kapcsolódnak. Álláspontja szerint ez több szempontból is aggályos. Egyrészt felveti az összeférhetetlenség kérdését, másrészt úgy véli, „a betegút üzleti termékké válhat. A beteg nem egyszerűen ellátást kap, hanem egy piaci szolgáltatás része lesz, amelyben közvetítők, szervezők és szolgáltatók osztoznak a bevételen.”
Hozzáteszi, egy állami kórháznál kiemelten fontos, hogy ne merülhessen fel annak látszata, hogy a közintézményi kapacitásokhoz üzleti vagy politikai kapcsolatokkal lehet jobb hozzáférést szerezni.
– szögezi le.
Hegedűs szerint az átláthatóság hiánya önmagában is probléma. Úgy látja, egy állami intézmény fizetős részlegének működése kizárólag teljes transzparencia mellett lehet közbizalmi szempontból elfogadható. Véleménye szerint nyilvánosnak kellene lennie számos adatnak, például, hogy „milyen szolgáltatásokat nyújtanak fizetős alapon; milyen árakon; milyen kapacitásból; (...) mennyi bevétel keletkezik; mennyi a tényleges nyereség; mire fordítják vissza a pénzt; hogyan garantálják, hogy a közellátás nem sérül”.
Kifejti, ha ezek az információk nem egyértelműek, a rendszer akkor is gyanússá válik, ha jogilag egyébként szabályos. „Az egészségügyben a bizalom alapfeltétel. Ha a betegek azt érzik, hogy a kórházban létezik egy számukra nem átlátható, pénzzel elérhető gyorsabb út, akkor sérül az egész közintézménybe vetett bizalom.” Megjegyzi, ha már lezajlottak vizsgálatok, amelyek nem tártak fel szabálytalanságot, azokat nyugodtan nyilvánosságra lehetne hozni a közvélemény megnyugtatására.
A leendő egészségügyi miniszter fontosnak tartja különválasztani a jogszerűség és az etikai elfogadhatóság kérdését. Lehetségesnek tartja, hogy egy fizetős részleg jogilag rendben működik, a szerződések és a pénzügyi elszámolások szabályosak. „De ettől még a modell lehet igazságtalan, rosszul kommunikált vagy bizalomromboló.”
Szerinte az állami egészségügyben nem elegendő az, ha kijelentik, hogy nem történt szabálytalanság, a kérdés az is, hogy a rendszer megfelel-e az egyenlő hozzáférés és a felelős közpénzgazdálkodás elveinek.
Megoldás, mert bevételt termel és gyorsabb ellátást biztosíthat, ugyanakkor tünet, mert rámutat a közfinanszírozott rendszer hiányosságaira. „Ezért veszélyes, ha az ilyen konstrukciókat sikeres intézményi innovációként mutatják be. Könnyen elfedhetik azt, hogy valójában egy alulfinanszírozott, túlterhelt, strukturálisan hibás rendszer próbál piaci mellékágakkal működőképes maradni, miközben az írott, íratlan etikai szabályokat áthágják és a kétsebességes ellátást támogatják.” A brit BMJ cikkére hivatkozva megjegyzi, Angliában is komoly igazságossági és kapacitási problémaként tekintenek a közellátás válsága idején növekvő kórházi magánellátásra.
Összefoglalásként Hegedűs Zsolt azt írja, a fő probléma az, hogy egy ilyen részleg „ugyanazt a közpénzből fenntartott infrastruktúrát használja, amelyhez a közbetegek hosszú várólistákon keresztül férnek hozzá, ugyanazokra a szűkös szakmai kapacitásokra támaszkodik; fizetőképesség alapján gyorsabb vagy kényelmesebb betegutat kínálhat”.
Bár a bevétel-visszaforgatás vagy a dolgozók megtartása valós érvek lehetnek, szerinte egyik sem ad választ az alapvető etikai kérdésre.
A poszt végén jelzi, hogy a felálló egészségügyi minisztérium felül fogja vizsgálni a magán- és állami ellátás együttélésének szabályait, „különös figyelemmel a várólistákra, a közfinanszírozott kapacitások védelmére, az átlátható költségelszámolásra, az összeférhetetlenségi kockázatokra és arra, hogy az ilyen konstrukciók bizonyíthatóan ne rontsák a közellátás hozzáférhetőségét.”
