Forradalmat ígér a TISZA az egészségügyben: vétójog az egészségügyi miniszternek, évi 500 milliárddal többet költenének
Dr. Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi szakértője – akit Magyar Péter bízott meg a leendő Egészségügyi Minisztérium csapatának összeállításával – felvázolta a kormányprogramjuk azon részét, hogy miképpen építenének ingyenes, mindenki számára elérhető és színvonalas egészségügyet. A párt kommunikációjában már a leendő Tisza-kormány egészségügyi minisztereként is bemutatott szakember szerint „az egészség a legfontosabb értékünk, az egészségügy az egyik legfontosabb közszolgáltatásunk.”
A TISZA ígérete szerint jelentősen növelnék az egészségügyre fordított állami kiadásokat, ami egyben a párt kommunikációjának is rendszeres eleme.
Ezzel olyan finanszírozást teremtenének, amely végre fedezi az ellátás valós költségeit és megszünteti a kórházak állandó eladósodását. A tervek szerint hét régiós „szuperkórházat”, azaz korszerű, jól felszerelt központi intézményt fejlesztenének, miközben a vidéki, kisebb kórházakat is megerősítenék és megőriznék.
„Minden nagy kormányzati döntést egészséghatás-értékelés előz meg” – hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve, hogy az egészség mindennél fontosabb. Konkrét és számonkérhető célt is megfogalmazott a várólistákkal kapcsolatban: „2027 végére a várólisták legfeljebb hat hónaposak lesznek a fekvőbeteg-ellátásban, és két hónaposak a járóbeteg-ellátásban.” A szakorvos- és ápolóhiányt célzott ösztöndíjakkal és megemelt bérekkel enyhítenék.
Hegedűs Zsolt kiemelte a megelőzés fontosságát, amivel 2035-re a magyarok várható élettartamát 80 évre emelnék. Ennek érdekében visszaszorítanák a dohányzást és az alkoholfogyasztást, támogatnák az egészséges táplálkozást és a mozgást.
– részletezte a terveket. A szűrőprogramok részvételi arányát az EU-s átlagra emelnék, hogy a daganatos megbetegedések számát legalább 10 százalékkal csökkentsék.
Az ellátórendszer súlypontját az alap- és járóbetegellátásba helyeznék át, integrált alapellátási központokat hoznának létre, és terjesztenék a telemedicinát. A háziorvosi és szakdolgozói pályát újra vonzóvá tennék, rendeznék a nem orvosi béreket, és kiszámítható karrierutakat teremtenének. „Mert nincs működő egészségügy elhivatott orvosok, szakdolgozók, kisegítő személyzet és háttérmunkatársak nélkül” – szögezte le. A mentőszolgálatot is rendbe tennék: 2027-re minden régióban biztosítanák a 15 perces kiérkezést, lecserélnék az elhasználódott mentőautókat és megújítanák a helikopterflottát.
A Tisza Párt szombaton bemutatta a Működő és emberséges Magyarország névre keresztelt kormányprogramját. A Szeretlek Magyarország bemutatta az ellenzéki párt gazdaságpolitikai, társadalompolitikai és energiapolitikai elképzelésiet. Magyar Péter rövid beszédet mondott a program ismertetése előtt, melyben az Orbán-Gyurcsány-korszak lezárását, a jogállamiság visszaállítását, az uniós források hazahozását oktatási és egészségügyi minisztériumot ígért a magyaroknak.