KÖZÖSSÉG
Megemlékezés-sorozattal készülnek a Hableány-hajóbaleset évfordulójára. A megemlékezésre közös énekléssel is készülnek, amelyhez most bárki csatlakozhat.
KÖZÖSSÉG
Az egy évvel ezelőtti hajóbalesettel perce pontosan egyidőben kezdődő előadást online közvetítik majd.
KÖZÖSSÉG
A rendőrség egy 5 és félperces videóban foglalta össze a hajók ütközéséről, a mentésről és a nyomozásról készült felvételeket.
KÖZÖSSÉG
Az ATV birtokába került videók egyikét egy amerikai turista készítette, a másikat egy térfigyelő kamera rögzítette.
KÖZÖSSÉG
A mobilszolgáltató elnézést kért a történtek miatt a dunai hajóbalesetben elhunyt férfi családtagjaitól, akik ezzel megszabadultak a több mint 100 ezer forintos adósságtól.
KÖZÖSSÉG
Több fizetési felszólítás is érkezett a májusi balesetben meghalt férfi nevére, pedig a család szerint a halotti bizonyítványt is bemutatták.
KÖZÖSSÉG
A hvg.hu birtokába került dokumentumból az is kiderül, hogy a két hajó között nem volt kommunikáció a május végi tragédia előtt.
KÖZÖSSÉG
Elkeseredetten várják, hogy egyszer végre megcsörrenjen a telefonjuk és azt mondják, megtalálták a rokonukat.
KÖZÖSSÉG
Rádióadásokból tárul fel, hogy is történt pontosan a tragikus dunai hajóbaleset. Egyre több információ derül ki a hangfelvételekből.
KÖZÖSSÉG
Megrázó kiáltások hallatszottak a szállodahajón, amikor a fedélzeten tartózkodók észrevették, hogy összeütköztek a Hableány hajóval.
KÖZÖSSÉG
A sétahajó roncsának vizsgálatánál olyan bizonyíték került elő, amely alapján a magyar hajóskapitány egy végső manőverrel el akarta kerülni a katasztrófát, de sajnos elkésett vele.
Népszerű
Ajánljuk