HÍREK
A georgiai képviselőnő nem hagyta annyiban a sértést, és azonnal visszavágott a közösségi médiában. Ezzel egy látványos politikai szövetség ért csúfos véget Amerikában.
HÍREK
A vásárlók fellélegezhetnek, miután a kávé ára 20 százalékkal nőtt. A Fehér Ház szerint a döntésnek semmi köze a panaszokhoz, sikeres tárgyalások állnak a háttérben.
HÍREK
A brit közmédia hivatalos levélben kért elnézést, amiért félrevezetően vágták meg az elnök beszédét. A pénztárcájukat azonban zárva tartják, szerintük a hiba nem ér ennyit.
HÍREK
A külügyminiszter szerint a szankciómentesség addig tart, amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.
HÍREK
Az amerikai kongresszus által közzétett üzenetek szerint az exelnök órákat töltött az egyik áldozattal Epstein házában. A Fehér Ház szerint az egész egy politikai lejáratás.
HÍREK
Rónai Egonnak a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy amíg Donald Trump az elnök és ő a miniszterelnök, addig ez a megállapodás él. Korábban még korlátlan időtartamú felmentésről beszélt.
HÍREK
A miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel együtt ő is ott ült Donald Trump amerikai elnök asztalánál a Fehér Házban.
HÍREK
A kormány egy dollár-forint csereügyletről tárgyal az amerikaiakkal, hogy kivédje a támadásokat. Ezzel pótolnák a befagyasztott brüsszeli pénzeket, de a dolognak komoly ára lehet.
HÍREK
Magyar szerint a kormány a jegybankot megkerülve köthetett titkos, súlyos paktumot. Az amerikai és a magyar kormányzat nem sok mindent közölt a megállapodásról.
HÍREK
A miniszterelnök győzelmet hirdetett, de a pénzügyi szakember szerint ez hamis biztonságérzetet adhat. A felelőtlen költekezés ugyanúgy katasztrófához vezethet.
HÍREK
A republikánusok megállapodást kötöttek egy kisebb demokrata csoporttal, akik korábban ellenezték a saját pártjuk álláspontját.
HÍREK
„Köszönöm a The Telegraph-nak, hogy leleplezte ezeket a korrupt »újságírókat«” - fogalmazott posztjában az amerikai elnök.
HÍREK
A főigazgató magával rántotta a hírigazgatót, Deborah Turnesst is, aki szintén benyújtotta a lemondását. A BBC hétfőn hivatalosan is bocsánatot kér.
HÍREK
A nő már tavaly ősz óta az USA-ban él, de most hivatalosan is védelemért folyamodott. A Trump-kormány épp az európai „szólásszabadság-védők” befogadásán dolgozik.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy szerinte „a washingtoni út nem magyar siker, hanem Orbán személyes menekülési útvonala”, amiért cserébe a kormányfő egy évnyi szankciómentességért milliárdokat költ az Egyesült Államokban.
HÍREK
Magyar Péter állítása nagy erős ahhoz képest, hogy a hivatalos források eddig csak néhány üzleti megállapodást és az orosz energiahordozókkal szembeni szankciók alóli mentességről szóltak.
HÍREK
Nagy derültséget okozott, mikor Trump kérdésére, hogy „hány illegális migráns van Magyarországon”, Orbán azt felelte, hogy „nulla”. A teremből valaki erre megjegyezte, „ezért szeretjük önt, uram”.
Népszerű
Ajánljuk