SZEMPONT
Egy CIA-csapat már hónapok óta figyelte a venezuelai elnök minden mozdulatát, az amerikai elit kommandósok pedig felépítették a rezidenciájának pontos mását, azon gyakorolták az akciót. Végül mindössze 5 perc kellett, hogy elkapják Madurot.
SZEMPONT
A Netflix készített egy remek kis dokumentum-sorozatot, ami nem csak az amerikai oldalról mutatja be az eseményeket, és még Ridley Scott 2001-es Sólyom végveszélyben című filmjét is befejezik nekünk!
SZEMPONT
A nemrég még rettegett iraki diktátor egy szánalmas odúban bujkált, és egy vékony csövön kapott levegőt. Az amerikai kommandósok kihúzták, majd elvették a fegyverét. Kiderült az is, mit mondtak neki.
Népszerű
Ajánljuk