HÍREK
Négy és fél éve nem volt ilyen rossz napja az elektromos autózás zászlóshajójának. A Portfolio szerint több összetett dolog áll a háttérben.
HÍREK
De nemcsak a csokik, hanem sajtok, chipsek és konzervek is kisebbek lettek januárban. Az új szabályozás miatt erről már részletesen tudhatnak a vásárlók is.
HÍREK
A miniszter szerint az új, gazdasági semlegességre alapuló gazdaságpolitika lesz majd a gyógyír a rossz gazdasági mutatókra. Szerinte az éves adatra érdemes odafigyelni.
HÍREK
Az export komoly ludas a számok rossz alakulásában. Nagyon komolyan kellene javulnia a helyzetnek, ha a második fél évben ki akarunk mászni a jelenlegi gyenge helyzetből.
HÍREK
A mostani 23 helyett októbertől Budapesten 13 felnőtt és 3 gyermekügyeleti pont működne. Az eddigi 24 órás ügyeleti szolgáltatók megszűnnek, és helyüket részben a háziorvosok veszik át, akiket beosztanak az ügyeleti pontokra.
HÍREK
A természetes fogyás 14 276 fő volt, ami 4,6 százalékkal magasabb a 2023 január-márciusi 13 645 fős értéknél. 2013 óta nem volt ilyen alacsonyan a teljes termékenységi arányszám.
HÍREK
Hiába a decemberi fellendülés, megállt a kiskereskedelmi forgalom emelkedése januárban Magyarországon. A minimálbér és a garantált bérminimum már decemberben emelkedett, mégis visszafogottabban költünk az üzletekben.
HÍREK
Az ipar teljesítménye megint zuhant, és csak az aszálymentes év járult hozzá ahhoz, hogy az utolsó negyedévben stagnálást mutassanak a GDP-adatok. A háztartások fogyasztása is nagyot csökkent.
HÍREK
A hét közepétől a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is csökken, és ez várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd. Ezek a legfontosabb információk.
HÍREK
Csökkent múlt héten a Brent kőolaj világpiaci ára, ez pedig hamarosan a hazai benzinkutakon is érezhető lesz.
HÍREK
Miközben a magyar ipar teljesítménye visszazuhant a Covid utáni szintre, gőzerővel épülnek az akkumulátorgyárak. A GKI vezérigazgatója szerint ezek akkor is csak papíron javítják majd a magyar gazdaság helyzetét, ha elkészülnek.
HÍREK
A pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre az a pénzromlás már csak 5-6 százalék körül alakul.
HÍREK
Egyes élelmiszerek tovább drágultak egy év alatt. Az üzemanyagokért és a használt autókért viszont kevesebbet kellet fizetni.
HÍREK
2,4 százalékkal csökkent a GDP a KSH szerint. Már egy éve zsugorodík a gazdaság, amióta a mostani módszertannal mérik, ilyen hosszan tartó esés még nem volt.
Népszerű
Ajánljuk