HÍREK
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.
HÍREK
„Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt” - fogalmazott korábbi bejegyzésében a Tisza Párt elnöke, aki aztán belátta, hogy „a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.
HÍREK
„Akárhogy is érzem, nem ilyen energiákat akarok ebbe a hatalmas reflektorfénybe tolni, ideológiáink sosem szabad, hogy egymás ellen uszítsanak minket!” - írta a zenész.
HÍREK
A humoristától kijelentései miatt vették vissza a Karinthy-gyűrűt. Aranyosi csütörtökön elnézést kért, és megköszönte azoknak, akik kiálltak mellette.
HÍREK
Székesfehérvár polgármestere szerint a gazdagodás felelősséggel is jár. A Videoton jövője mellett a közélet állapotáról is beszélt a Partizánban.
HÍREK
A színész a videója végén elmondta, hogy egy népi mondást helytelenül idézett, ezért elmondta a korrekt mondatot, és a helytelen szóhasználatért bocsánatot kért.
HÍREK
Gaal Gergely azt mondta, sajnálja, hogy tavaly nem álltak ki Iványi Gáborék mellett, és ma már úgy gondolja, hogy „nem kellett volna csendben maradni”.
HÍREK
A kisfiú tavaly egy vitát követően sírni kezdett, az edző ekkor vitte a pálya közepére, és brutálisan felrúgta, majd kigúnyolta. Azóta sem kér bocsánatot teljesen, de fizetne a kezeléséért.
HÍREK
A művészházaspár utólag értesült Hajós tettéről, és meglepte őket, ami történt. Mindketten nagyon kedvesen nyilatkoztak róla.
HÍREK
A Korda-házaspár keményen beszólt Hajósnak a Nagy Duettben elhangzott kritika után. Végül elsimult a balhé, de a bocsánatkérés sem mindennapi módon történt meg.
HÍREK
A színész szerint a stílusával volt a gond, nem a tartalommal. Dietz az indulatos posztját később eltávolította, de kijelentéseit továbbra is fenntartja.
HÍREK
A zenészt egy szabálytalan parkolás miatt bírságolták meg, de ő egy rendőrigazolványra hasonlító igazolványt mutatott fel az intézkedés során. A hivatalos vizsgálat közben több dolog is kiderült.
HÍREK
A kommunikációs vezető szerint az üggyel kapcsolatos megengedhetetlen stílusú kommunikáció árnyékot vet a nyomozók, helyszínelők és szakértők munkájára.
HÍREK
A jegyző megpróbálta elmebeteggé nyilváníttatni Zoltánt, aki amúgy akkor épp jogi egyetemre járt. A Kúria most kimondta: nem elég sérelemdíjat fizetniük, írásban bocsánatot is kell kérniük tőle.
HÍREK
Paul Chamberlain a hittanórán fedte fel az igazságot a kicsik előtt, miután Jézus születéséről mesélt. Volt olyan gyerek, aki elsírta magát.
HÍREK
A 2000-ben meggyilkolt gyerek szülei bíznak abban, hogy F. Jánost beszámíthatónak találják majd a szakértők és a börtönbe kerül.
HÍREK
Bocsánatot is kért az áldozatoktól az egyház nevében. Másokat is imára, és a tapasztalatok megosztására biztatott.
Népszerű
Ajánljuk