HÍREK
A büntetőpert októberben és novemberben is tárgyalja majd a bíróság, akkor több volt és jelenlegi politikust is meghallgatnak majd.
HÍREK
A buszsofőr szerint nem érzi magát abszolút bűnösnek, a szakértő úgy véli, hogy sok tényező együttes hatása miatt következett be a sajnálatos tragédia.
HÍREK
Ez azért fontos, mert Turner megvádolta a férjét, hogy nem adja oda nekik a gyerekeik útlevelét.
HÍREK
A Fővárosi Kormányhivatal 12 millió forintra büntette nyáron a Lírát. A cég bíróságra viszi ügyet, szerintük egy vesszőhiba miatt nem követtek el jogsértést.
HÍREK
Karsai Dániel szerint „az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma” alapvető emberi jogait sérti. Az ALS – Stephen Hawking legendás fizikus is ilyen betegségben szenvedett – halálos kimenetelű izomsorvadásos betegség.
HÍREK
Szerintük az eljárás öt olyan alapjogi sérelmet vetett fel, amelyeknek megállapítására az Alkotmánybíróságnak van hatásköre.
HÍREK
Nem sokáig tartott a 82 éves színész és Noor Alfallah kapcsolata. Három hónappal a gyerekük születése után már szakítottak is.
HÍREK
A politikus szerint a lebontott kordon visszaépítésének megakadályozása érdekében szervezett akcióban vett részt országgyűlési képviselőként, és ennek során passzív magatartással a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.
HÍREK
Adam Braseelt gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték 2007-ben, de 2019-ben bebizonyosodott, hogy ártatlan. Most döntés született az amerikai férfi kárpótlásáról.
HÍREK
Az előző amerikai elnöknek nem tetszett, hogy az ismert hírcsatorna Hitlerhez hasonlította, ezért 475 millió dollárt (több mint 166 milliárd forintot) követelt rágalmazásért. Hiába.
HÍREK
Eltitkolta a váláskor a nyereményt az amerikai nő, a férje két év múlva beperelte, és nyert. Mindet megítélte neki a bíró.
HÍREK
A másodfokú bíróság álláspontja szerint megalapozottan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, például azért is, mert feltehetően jelentős vagyonnal rendelkezik.
HÍREK
A vietnámi háború óta nem volt ilyen megosztottság az Egyesült Államokban. A Trump elleni bűnvádi eljárás és az ezzel egyidőben folytatott elnökválasztási kampány olyan kérdéseket vet fel, amelyek példátlanok.
HÍREK
A Pest Vármegyei Főügyészség a férfit harminc napra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldené.
HÍREK
A diáklány nem tudta elviselni, hogy volt barátja összejött egy iskolatársával, ezért az új barátnőt egy közeli parkba hívta el.
HÍREK
Szabó Bálint több közlekedési szabályt is megszegett, amikor tavaly szeptemberben üldözőbe vette a miniszterelnök konvoját. Beismerte és megbánta a tettét.
Népszerű
Ajánljuk