SZEMPONT
Az egyetemisták és a jogvédők körében is nagy felháborodást váltott ki, hogy felmentették a Képzőművészeti Egyetem volt diákját, aki diáktársa szerint 2021-ben megerőszakolta a kollégiumban. A lány ügyvédje szerint elsősorban az ügyészség hibázott, de a törvény sem pontos.
SZEMPONT
Az ügyészség letöltendő fogházat és végleges eltiltást kért a tragikus balesetet okozó sofőrre. A bíróságon a pszichológus szakértő azt mondta, a férfinél még nem történt meg a tetteivel való szembesülés.
SZEMPONT
A tárgyalásra videóhíváson bekapcsolódó fiú szerint a nevelőapa az anyját is átverhette. A nő csak tanú az ügyben, mert a fia nem jelentette fel.
SZEMPONT
Az alsóbb fokú bíróság még a sajtónak adott igazat, de a Fővárosi Ítélőtábla mindent felülírt. Így a miniszter véleménye felülírja a nyilvánosság érdekét.
SZEMPONT
A politikus egy hintával zárta el a bejáratot, ami jogilag csak egy kerti bútor. Az önkormányzat egy másik árok lefedését javasolja a szántóföldek felől.
SZEMPONT
Most a bíróságon nézték vissza a pórul járt budapesti férfi akcióját, aki a sérülése után még egy órán át próbálta feltörni a kocsit. A vádlottnak a kínos felvételre nem volt semmi mondanivalója.
SZEMPONT
Az ügyben kedden tartottak összehangolt akciót, amelyben a NAV mintegy 450 munkatársa vett részt a rendőrség segítségével. A hatóságok megkezdték a mintegy ötven gyanúsított kihallgatását, végül tizenegy embert vettek őrizetbe.
SZEMPONT
A kecskeméti párral szemben állatkínzás és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat. Egy pizzéria vendége próbált segíteni, de már késő volt.
SZEMPONT
A 28 éves férfi 12 év fegyházat kapott volna, ha a keddi előkészítő ülésén beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalásról. A most 28 éves férfi azonban tagadja a vádakat.
SZEMPONT
Hosszú pereskedés végére került pont, de nem úgy, ahogy a sportolók remélték. Ügyvédjük szerint a döntés ellentétes a korábbi bírói gyakorlattal.
SZEMPONT
Megható levélben üzent a lelkész a támogatóinak, miután vádat emeltek ellene. Azt írja, büszke rájuk, és örökre a lekötelezettjük marad.
SZEMPONT
Hivatalos személy elleni erőszak miatt áll bíróság elé a lelkész hét társával, akár 10 évet is kaphat. Szerinte felvételek bizonyítják, hogy nem történt atrocitás a Dankó utcában.
SZEMPONT
A várandós asszony napokra magukra hagyta a gyerekeit, akik gyakran az utcán kóboroltak. A kicsiket elhanyagolta, tetvesek, rühesek voltak.
SZEMPONT
Szerinte, ha az orvos eleget tesz a kérésének, semmi sem történt volna. A bíróság öt év börtönre ítélte.
SZEMPONT
A Babicsek család ügyvédje szerint a riasztás miatt kiérkező járőr észlelte a füstöt és azt is tudta, hogy valaki bent van a házban, mégsem tett semmit.
SZEMPONT
A kislány apja rosszul lett, a mentő kórházba vitte. A kislányt és testvérét az anya sógornőjének helyben lakó fiára bízták. A férfi behívta a gyereket a szobába, az ágyra kényszerítette, ráhasalt, és közösülést utánzó mozdulatokat végzett.
SZEMPONT
A házaspár éveken át havonta szedte a pénzt a kiszolgáltatott asszonytól. A kölcsön sokszorosát követelték tőle, és fenyegetéssel próbálták tovább sarcolni.
Népszerű
Ajánljuk