Elrendelik Kaiser Ede volt barátnőjének a körözését, mert nem érik el, így a móri mészárlásért tévesen elítélt férfi ügye is elakadt a bíróságon
Újabb fordulatot vett Kaiser Ede lőfegyveres ügye, miután a csepeli bíróságon kedden ismét elhalasztották a tárgyalás befejezését. A döntés oka, hogy a koronatanú, Kaiser volt barátnője, valamint egy ügyvéd sem jelent meg a bíróságon. Dr. Hermán István bíró leszögezte: mivel a nő ismét távol maradt, el fogják rendelni a körözését – írta a Blikk.
A nő meghallgatása azért lenne kulcsfontosságú, mert a vallomásai ellentmondanak egymásnak. Kaiser Ede ügyvédje, dr. Dezső Antal szerint
A vádirat szerint Kaiser egyik ismerőse, O. József egy forgótáras pisztolyt és töltényeket szerzett, amelyeket 2024. május 17-én adott át Kaiser Edének, aki azt a gépkocsija egyik ülése alá rejtette. Egyiküknek sem volt fegyvertartási engedélye. A pisztolyt a Terrorelhárítási Központ kommandósai találták meg az autójában a XXI. kerületben.
Ezt a verziót azonban később semmivel sem tudták alátámasztani, így végül lőfegyverrel való visszaélésért kell felelniük.
Míg az elsőrendű vádlott, O. József letartóztatása egy másik ügyben éppen kedden járt le, így hamarosan szabadul, addig Kaiser Ede továbbra is bűnügyi felügyeletben van, és csak engedéllyel hagyhatja el a szülei ingatlanját. A bíró a következő, április közepére napolt tárgyaláson már ítéletet szeretne hirdetni.
Kaiser a rajtaütéskor azt közölte a rendőrökkel, hogy tudomása szerint a kocsiban csak egy gumilövedékes pisztoly van.
Egyébként a bűnügyi felügyelet alatt a bíróság engedélyezte neki, hogy iskolába járjon: hőszivattyú-szerelést tanult, és decemberben le is vizsgázott.
Kaiser Edét korábban a nyolc ember halálával járó, 2002-es móri mészárlás miatt tévesen ítélték életfogytiglanra, majd felmentették. Más erőszakos bűncselekményekért azonban 18 évet töltött fegyházban, ahonnan 2020-ban szabadult.