SZTÁRVILÁG
A zenész annak kapcsán adott hangot a véleményének, hogy az utóbbi időben a kritikusoknál több dal is kiverte a biztosítékot a szövege, üzenete miatt.
SZTÁRVILÁG
A Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm betiltására korábban másodfokon jogerős bírósági ítélet született.
SZTÁRVILÁG
Nyilatkozott László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a légiirányítók rendeletben betiltott sztrájkjával kapcsolatban.
SZTÁRVILÁG
A vastag, sokszor használható műanyag zacskókra nem vonatkozik a rendelet. 2023. január 1-től pedig tilos lesz a más műanyagból készült, egyszer használatos italtartó pohár is.
SZTÁRVILÁG
Ezen kívül súlyos büntetés várhat azokra is, akik eltérnek a kommunista diktatúra által hivatalosan javasolt hajtípustól.
SZTÁRVILÁG
Nem csak az oltóanyagot, minden orosz immunbiológiai gyógyszer bejegyzését és használatát megtiltják.
SZTÁRVILÁG
A terméket még hónapokkal a jogerős közegészségügyi hatósági eltiltást követően is reklámozták. „Nem zárható ki, hogy az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz” - írta a GVH.
SZTÁRVILÁG
Egyelőre csak ideiglenesen, de be kell bizonyítaniuk a kormánynak, hogy megbízhatóan kezelik az adatokat.
SZTÁRVILÁG
'Az elefántok, medvék, oroszlánok nem jókedvükben egyensúlyoznak kis porondokon, és nem tartozik természetes viselkedésükhöz az sem, hogy ostorcsattogtatásra karikákon ugráljanak át' – írja a párt egyik alapítója.
SZTÁRVILÁG
Az ellenzék szerint a kormány a kritikus hangokat akarja ezzel elhallgattatni, a hivatalos indoklás szerint az internetes zaklatás visszaszorítása és a nemzeti egység helyreállítása a cél.
SZTÁRVILÁG
Kína átgondolta a vadhúsfogyasztást, és tiltólistára tette a jobb sorsra érdemes állatokat, kérdés, betartják-e az emberek, és valóban jobb soruk lesz-e.
SZTÁRVILÁG
A cég azt is közölte, hogy a jövőben nem alkalmaznak kínai moderátorokat és az adattárolást is megszüntetik Kínában.
SZTÁRVILÁG
Mike Pompeo külügyminiszter szerint veszélyt jelenthet a felhasználók adataira nézve a kínai alkalmazás.
SZTÁRVILÁG
Korábban azt mondták, hogy az uniós határidő előtt már betiltanának több terméket is. Nem tudni, hogy mikor tűzik újra napirendre a témát.
SZTÁRVILÁG
A műanyagból készült fültisztító pálcika, szívószál, tányér és evőeszközök, valamint a lebomló szatyor is tiltott lehet nemsokára.
SZTÁRVILÁG
Az MSZP-s Tóth Bertalan kérdésére, hogy van-e védőfelszerelésük, hány ágyat kellett felszabadítaniuk, tesztelik-e a dolgozóikat, mindenhonnan azt a választ kapta, hogy forduljon az operatív törzshöz. Onnan pedig nem kapott eddig választ.
SZTÁRVILÁG
Szerinte a lap hazugságokat terjeszt. Utasítani fogja a BKK-t, hogy vizsgálja meg a lehetőségeket és mondja fel a szerződést.
Népszerű
Ajánljuk