SZTÁRVILÁG
A színésznő számára 2021 pokolian nehéz év volt, édesanyja betegségét már csak akkor vették észre, amikor késő volt.
SZTÁRVILÁG
A szakértő azt is elmondta, hogy az Eris nevű variáns milyen tüneteket okoz és hogy érdemes-e oltást kérni ellene.
SZTÁRVILÁG
Görcsösen tekergett az orosz elnök lábfeje, miközben hallgatta az észak-koreai diktátor monológját. Legutóbb hasonlóra februárban volt példa, amikor Lukasenkával találkozott.
SZTÁRVILÁG
„Elmúltam negyvenéves, és már nemhogy ketyeg, de hangosan csörög a biológiai órám. De most legalább esélyem van arra, hogy megvalósítsam azt, ami a legnagyobb vágyam – árulta el a volt ValóVilág-játékos.
SZTÁRVILÁG
A SARS-CoV-2 EG.5-höz köthető esetszámok világszerte jelentős emelkedést mutatnak az elmúlt hetekben. Az Egészségügyi Világszervezet a figyelmet igénylő változatok kategóriába emelte ezt a variánst.
SZTÁRVILÁG
A börtönben ülő sztár továbbra is nagyon gyenge, az alapbetegségének nagyon rosszat tesznek a börtönkörülmények.
SZTÁRVILÁG
Az orvosok online kampányt folytatnak, és fesztiválokon is jelen vannak, ahol a tanácsadás mellett bőrfelszínvizsgálatot is végeznek. A Sziget Fesztiválon például hatszáz szűrés során hat esetet találtak.
SZTÁRVILÁG
Özvegye elmondása szerint a népszerű kertészmérnök szervezetében több daganatot is találtak.
SZTÁRVILÁG
A Salmonella Senftenberg antibiotikum-rezisztens, és az antibiotikumokkal történő kezelés hatástalan vele szemben.
SZTÁRVILÁG
A 64 éves popsztár már képes mozogni és valamennyit táncolni, miután hetekkel ezelőtt még a családtagjai is kétségesnek tartották a felépülését.
SZTÁRVILÁG
A fertőzöttek akár 60 százaléka is belehalhat a betegségbe, ezért komoly globális egészségügyi fenyegetésként kezelik.
SZTÁRVILÁG
Egy szakértő szerint most az a legfontosabb, hogy segítsenek a betegségben szenvedőknek a tünetek kezelésében a mindennapi életben.
SZTÁRVILÁG
A texasi Michael Kohlhof családja először azt hitte, hogy a férfi elkapta a koronavírust vagy az influenzát. Ha még két napig várnak, biztosan belehalt volna a fertőzött rovar csípésébe.
SZTÁRVILÁG
A Kossuth-díjas színművésznek több testtájára is átterjedt daganatos betegsége. Azt mondja, ha a kemoterápia nem használ, vannak még utak.
SZTÁRVILÁG
A 74 éves rocker nem lesz ott azon a fesztiválon októberben, ahol az utóbbi évtizedek legnagyobb rocklegendái szinte kivétel nélkül színpadra lépnek.
SZTÁRVILÁG
A színész korábban nem akart kemoterápiát, de ma már belátja, hogy állapotára jelenleg nincs megoldás.
SZTÁRVILÁG
A férfi éppen dolgozott, mikor a hírt kapta, hogy gond van. A főnöke vitte azonnal a lakáshoz, ahol azonban már azt látta, hogy a mentő a gyerek nélkül távozik. Tudta, hogy nagy a baj.
Népszerű
Ajánljuk