HÍREK
Volt, akinek a betegsége annyira súlyossá vált, hogy félbe kellett szakítania az utazást, mert kórházi ellátásra szorult. Magyarországon is megjelent a világszerte terjedő új variáns, a Nimbus.
HÍREK
Az egészségügyi elemző szerint felvet néhány kérdést, ha a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatójának fogalma sincs arról, miért ilyen hosszúak a várólisták, miért maradt el idén hatezer műtét.
HÍREK
Ennek csak egyik oka a magyarok pénztelensége, az orvosok motiválatlansága és rendszerszintű hibák is közrejátszhatnak.
HÍREK
Három felvonó is van az épületben, de egyik sem működik. Egy idős nő azt mondta, hogy a rossz liftek miatt nem feküdt be a kórházba, egy másik beteg pedig inkább megszakította a kezelését, mert nem bírta a lépcsőzést.
HÍREK
Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.
HÍREK
A szigorítás elsősorban költséghatékonysági okokra vezethető vissza. A laborvizsgálati korlátozásokról egyes Pest megyei háziorvosokat levélben értesítettek a napokban.
HÍREK
Súlyos hiány van a gyógyászati segédeszközökből a nyugat-ukrajnai nagyvárosban, amely az ország egészségügyi központja lett, annyian érkeznek oda ellátásra.
HÍREK
Úgy tűnik, az elnöknek elég lesz egy hétig elszigeteltségben maradnia. Korábbi orosz sajtóértesülések szerint mindenkinek, akit Putyin fogad, egy hétig előzetes karanténba kell vonulnia.
HÍREK
A miniszterelnök szerint 20 ezerre is nőhet a kórházakban ápoltak száma, ezért már egyeztetnek arról, hogy a magánegészségügyben dolgozók is részt vegyenek a fertőzöttek ellátásában.
HÍREK
„A választás joga abban az értelemben biztosított, hogy valaki beoltatja-e magát vagy sem, továbbá az éppen rendelkezésre álló vakcinával beoltatja-e, vagy sem” - közölte az államtitkár.
HÍREK
A kormányfő szerint a kínai oltóanyagot hamarabb be tudnánk szerezni nagy mennyiségben. „Akik idáig jelentkeztek, azokat egy hétvége alatt be tudjuk oltani” - mondta.
HÍREK
A koronavírus tünetei, a többi betegségekhez hasonlóan, mindenkinél egy kicsit mások. Sokan vannak, akik otthon élik át a betegséget, és nem teszteltetik magukat.
Népszerű
Ajánljuk