HÍREK
Egy ember meghalt, legkevesebb tizennégyen megsérültek, négyen súlyos állapotban kerültek kórházba.
HÍREK
A kocsi sofőrjét elfogták. Egyelőre nem tudni, hogy véletlen baleset, vagy szándékos akció történt.
HÍREK
Azt vizsgálták, hogy a londoni élelmiszerárakhoz képest mi a helyzet a többi európai fővárosban. Ez alapján most Varsóban lehet a legolcsóbban élelmiszert venni.
HÍREK
A négy évig tartó kényszerítés során B. Gábor legkevesebb 67 millió forintot vett el a nőtől és fordította saját maga megélhetésére.
HÍREK
Az orosz nagykövetség tragikus balesetről beszél, de nem járultak hozzá a 35 éves férfi boncolásához, sőt már Oroszországba is szállíthatták a holttestet. A német hatóságok szerint a férfi az FSZB embere lehetett.
HÍREK
A diákok kérésére és étkezési szokásaik figyelembe vételével történik a változtatás, a hallgatók leginkább klímabarát menüt szeretnének.
HÍREK
Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat kapta meg Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításáért.
HÍREK
A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója több ország zenekarában is tiszteletbeli karmester.
HÍREK
A rendőrség szerint többen veszekedtek, ezután tört ki lövöldözés a Kreuzberg kerületben szombat hajnalban.
HÍREK
A kocsi egyik oldalán az „Átkozott gyermek-, és idősgyilkosok”, a másik oldalán pedig a „Le a globalizációs politikával” felirat olvasható.
HÍREK
„A partizásnak vége” – jelentette ki a német főváros vezetésének egészségügyért felelős tagja.
HÍREK
A német szövetségi kormány hétfőn közölte, hogy Svédországban és Franciaországban végzett vizsgálatok is Novicsokot mutattak ki Alekszej Navalnij mintáiban.
HÍREK
Az orosz ellenzéki politikust mesterséges kómában szállították át Berlinbe abból az omszki kórházból, ahová mérgezés gyanújával került.
Népszerű
Ajánljuk