MÚLT
1990. június 22-én végleg nyugdíjba küldték a hidegháború egyik ikonikus helyszínét Berlinben. Itt néztek egymással szembe a szovjet és az amerikai tankok, de a berlini fal 136 hivatalos áldozata közül az egyik legismertebb is itt vívta haláltusáját.
MÚLT
Aki „F*** the police” feliratú táblát mutat fel olyan embereknek, akik mindent megtesznek az alapvető jogainak védelméért, és aztán még palackokkal és kövekkel meg is dobálja őket, az visszaél a gyülekezési joggal - mondta a rendőrök szóvivője.
MÚLT
Fat Heat, azaz Kirsch Ádám két évtizede foglalkozik a street arttal, és nemzetközi szinten is az egyik legismertebb magyar fényfestő.
MÚLT
A 30 éves nő „Drágám”-nak becézi a kiszemelt Boeing 737-800-at. Már fizikai kapcsolat is volt köztük.
MÚLT
Mindig pozitív, mosolyog, élmény együtt dolgozni vele és a betegek is szeretik – Fodor Szabolcsot ezekkel a szavakkal jelölte az egyik kolléganője a versenyre.
MÚLT
Évek óta próbálkozik, de a kórus továbbra is kitart a fő elve mellett: náluk nem lehetnek lányok. Ezen akar változtatni az ifjú tehetség.
MÚLT
Egy férfit súlyos állapotban, antibiotikummal kezelnek. A bakteriális fertőzés halálos kimenetelű agyhártyagyulladást is okozhat.
MÚLT
A műsorvezető párja, Csobot Adél várandósan nagyon csak kívánós. Most éppen a legfinomabb dönerből szeretett volna enni.
Népszerű
Ajánljuk