hirdetés
18 éves egyetemistának keresnek házicselédet, aki főz, mos, takarít neki, amíg ő tanul
A lánynak saját sofőrje is van, de a szülők szerint szüksége van arra, hogy 'nagyon sűrű elfoglaltságai mellett' valaki gondoskodjon róla.



5 hónapra előre be van táblázva a bútortervezőből lett férfi dada, annyira népszerű a szülőknél
A férfi imádja a munkáját, amiből jól meg is él. A nyári szünet után is csak azért tud új gyerekeket vállalni, mert a 'régiek' már iskolába mennek.




A harmadik bébiszittert fogyasztja Meghan Markle, ketten mondtak fel hat héten belül
Nemcsak a gyerekekre vigyázók mentek el: egy női testőr, két titkárnő és egy személyi asszisztens is felmondott már.



Abszurd dolgok, amiket túlaggódós szülők kértek bébiszitterektől
Néha egészen furcsa kívánságaik vannak...



Pénz helyett "egész napos móka és jégkrém" volt a fizetsége a bébiszitternek
Előre megegyezett az óradíjban, végül mégsem akarták kifizetni, sőt, még a gyerek anyja volt felháborodva. Te erről mit gondolsz?



A család kutyája nekiesett a bébiszitternek, miután a gyerekeket lefektette az emeleten
A nő segélykiáltására a kicsik lementek, és hősies módon leráncigálták a megvadult ebet a súlyosan sérült asszonyról.



Megölte a nő a bébiszittert, aki megerőszakolta a 6 éves lányát
Előre kitervelte a gyilkosságot, hiába próbálták lebeszélni róla az ismerősei.



Bosszút állt az apuka a bébiszitteren, aki elaludt, miközben a gyerekekre vigyázott
Ezt a leckét nem felejti el egykönnyen...



Évi 33 millióért keres dadust egy család – ezekkel a feltételekkel
Annyi biztos, hogy keményen meg kell dolgozni a jó fizetésért - és ez még nem minden.



Hűtőbe rakta a kisbabát a két vicces kedvű bébiszitter, és ezt fel is vették videóra
Rendesen rá is csukták az ajtót, majd mindezt nevetgélve tették ki a Snapchatre. Másnap letartóztatták őket.



12 évesen, bébiszitterként bátorította a kislányt, aki 11 évvel később levelet írt neki
A kislány, akire az éppen csak tinédzserkorba lépő másik felügyelt, 11 évvel később megkereste őt. A levele kommentáradatot indított.



Arra kérte az egyedülálló anyukát az egyetemi oktató, hogy vigye be a gyereket is az órára
Körbejár a neten a tanárnő levele.



Ezrek imádják a bébiszittert, aki sellőnek öltözött egy kislány kedvéért
Bemutatjuk az év legelkötelezettebb bébicsőszét! :)



10 túlélési tipp, ha gyerekekkel főzöl
Egy tapasztalt bébiszitter tanácsai, ha a gyerekek nem épp konyhatündérek.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!