HÍREK
A publicista az Igazság órája című YouTube-műsorban mondta ezt, ahol meg is védte Lázár Jánost. Szerinte a miniszter egy félreérthető félmondatot mondott, és az egész ügy „egy kis rosszindulattal” félremagyarázható.
HÍREK
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.
HÍREK
A kormánypárti publicista „ocsmány árulóknak” nevezte a Lázár János kijelentése miatt tüntetőket. Megnyilvánulása éles kontrasztban áll a kormányzat békítő szándékú, kármentő kommunikációjával.
HÍREK
A Fidesz-alapító publicista szerint a fiatalok a TikTok-videókkal törlik el a múltat. Eközben a külügyminiszter maga ismerte el, hogy neki is parancsba adták a videók gyártását.
HÍREK
A publicista nyílt levélben üzent a zenésznek, akit a barátjának tart, de szerinte most meggondolatlan volt és „ostobaságot, bántó dolgot” mondott.
HÍREK
A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.
HÍREK
A kormánypárti publicista ugyanakkor hosszan kifejtette, hogy Semjén Zsolt évtizedek óta a barátja, és a leghatározottabban hamisnak nevezett minden vádat, amely a miniszterelnök-helyettest érte az elmúlt napokban.
HÍREK
A publicista a meggyilkolt amerikai véleményvezér miatt hívta utcára az embereket. Beszédében keményen támadta a baloldalt és a nyugati világot is.
HÍREK
Krúbit már feljelentették az Orbán Viktor akasztására vonatkozó sorai miatt. A publicista sem úszta meg a Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című cikke miatt.
HÍREK
Korábban a publicista felkapta a vizet Fábry kormánykritikus mondatain. Akkor megkérte a humoristát, hogy ne jöjjön a Polgári Piknikre, és más rendezvényre sem.
HÍREK
A kormánypárti publicista fő problémája a rapperrel, hogy alpári. Bayerhez most jutottak el Krúbi szövegei, amiből rögtön messzemenő következtetéseket vont le.
HÍREK
Az apa szerint vízvezetékszerelőt engedtek be vajúdó feleségéhez, az államtitkár viszont műtőst említ. Bayer Zsolt sértő szavakkal reagált, amire a férfi nyilvánosan válaszolt.
HÍREK
A fideszes publicista korábban úgy fogalmazott az édesapáról, aki leírta, hogy a felesége szülése közben bement egy szerelő a kórházi szobába: „fix, hogy nem igaz. Hacsak nem egy súlyos idiótával nézünk szembe”.
HÍREK
„Megszületett a gyerek, minden rendben, jól vagy drágám, akkor elszaladok és írok egy kommentet. Tesó, ilyen nincs” - fogalmazott a fideszes publicista.
HÍREK
A fiatal zenész, aki arra kérte a követőit, hogy menjenek el szavazni jövőre „ha másért nem, legalább azért, hogy az ilyen semmirekellő, kivagyi, erkölcstelen senkik, mint a Bayer Zsolt, végre örökre eltűnjenek a közéletből és sok-sok idős, megvezetett ember képernyőjéről”.
HÍREK
Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának oktatója egy Tisza sziget-rendezvényen nemrég arról beszélt: ha az ellenzék nyerné a választásokat, akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakításért.
HÍREK
Marika For Prezident: Harmadik világháború - aki ettől nem szarja össze magát, az már tényleg tiszás
„Az ős-pannon kormány mélységesen megveti az uszítást és Majkát is. Minden zenész szarjankó, aki a kormány ellen uszít, főleg a fiatalok" - hangzott el a videóban.
Népszerű
Ajánljuk