HÍREK
A Rovatból

„Ezek a fekete lyuk” – mondta Bayer Zsolt a Z generációra, miközben a Fideszben már utasításba adták a tiktokozást

A Fidesz-alapító publicista szerint a fiatalok a TikTok-videókkal törlik el a múltat. Eközben a külügyminiszter maga ismerte el, hogy neki is parancsba adták a videók gyártását.


Miközben a Fideszben a napi ötszöri posztolás és a kötelező tiktokozás vált elvárássá, Bayer Zsolt publicista „fekete lyuknak” nevezte a Z generációt, amely szerinte a TikTokon törli el a múltat. Bayer a Magyar Nemzetben megjelent cikkében fejtette ki véleményét:

„Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent, illetve nem: nem törölnék el, mert egyszerűen fogalmuk sincs semmiről. Ezek a fekete lyuk.”

A publicista szerint a fekete lyukban nem marad semmi, „csak napi tíz 30 másodperces TikTok-videó. No és a teljes sötétség és üresség megingathatatlan öntudata.” Hozzátette: „De nem lehet mind ilyen. Ugye nem? Mert ha igen, akkor vége mindennek. Beléjük hullik és nyomtalanul eltűnik minden.”

Bayer írását Pankotai Lili egy interjúja váltotta ki, amelyből a kormánymédia azt a mondatot emelte ki, hogy „mocskosul igénytelen ország vagyunk”, aminek „szja-mentességre, rezsicsökkentésre, egy szóban kifejezve egzisztenciára, pénzre van igénye”. A 444 szerint azonban a teljes, bő hétperces interjúból kiderül a mondatok valódi kontextusa is: míg a felsoroltakra van igény, addig a jó minőségű oktatásra, egészségügyre és a valódi gyermekvédelemre nincs.

A vitába beszállt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is, aki egy pár másodperces videót posztolt a kiragadott interjúrészletről. Pankotai Lili erre reagálva azt írta neki: „»Kedves« Balázs, amikor azt írod, hogy Pankotai Lili szerint azért igénytelen az ország, mert nem akarnak a magyarok többet fizetni, akkor a szintén elsőéves tananyaggal mész szembe, amely ismerteti a szalmabáb érvelési hibát, amit te magad és a rám ugrasztott propagandistáitok is előszeretettel használnak.”

Bayer Zsolt kritikájának élesen ellentmond, hogy maga a Fidesz is az új, rövid videós formátumokra építi a kommunikációját. Kubatov Gábor pártigazgató és Lentulai Krisztián, a Mandiner munkatársa is arról beszélt, hogy napi ötször kell posztolniuk.

Szijjártó Péter külügyminiszter pedig elmondta, azért tiktokozik, mert utasításba adták neki.

Orbán Viktor miniszterelnök is egyértelművé tette, hogy a képviselőknek vagy meg kell tanulniuk alkalmazkodni a megváltozott médiakörülményekhez, vagy más pozícióban folytatják. Követendő példaként Pócs Jánost említette.

A miniszterelnök ugyanakkor egy korábbi, a Dunakanyar Polgári Klubok gyűlésén elmondott beszédében árnyaltabban fogalmazott a fiatalokról: „Csak mindenkit arra szeretnék emlékeztetni, hogy a fiatalok a mi gyerekeink. Először a saját felelősségünkkel, mielőtt egy rossz szót mondanánk a fiatalokra, akár csak egyet is, azt a kérdést kell föltenni magunknak, hogy jó szülők voltunk-e? Jó apja-anyja voltam-e ennek a gyereknek? (...) Minden innen kezdődik.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Valakik Gulyás Gergely fotóival árasztották el a Mediaworks honlapját
Ismeretlenek szombat este Gulyás Gergely fotóival és egy tőle származó idézettel írták át a Mediaworks honlapját. Az oldal nem sokkal azután elérhetetlenné vált, hogy a sajtó beszámolt a történtekről.


Gulyás Gergely fotói és a „kipukkadt a lufi” felirat jelent meg szombat este a fideszes lapokat kiadó Mediaworks weboldalán. A cég honlapja nem sokkal azután vált elérhetetlenné, hogy a történtekről beszámoltak – írta a Telex. A lap képernyőképet (címlapképünk) is közölt arról, ahogy a honlap 20:46-kor kinézett.

A felirat onnan lehet ismerős, hogy Gulyás Gergely 2024-ben ezekkel a szavakkal reagált, amikor Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amin Varga Judit arról beszélt, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-ügy irataiból. A Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor a történteket úgy kommentálta:

„Sok hűhó semmiért. Kipukkadt a lufi! Egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez. Magyar Péter az új Márki-Zay! Csak annyi különbség, hogy Márki-Zay Péter nem terrorizálta a feleségét!”

A Mediaworks oldalára valószínűleg annak a kormányzati videónak az egyik képkockája került ki, amelyben Gulyás Gergely ugyanezt elmondta.

Az eset nem sokkal azután történt, hogy egy World Leaks nevű, zsarolásra specializálódott hekkercsoport közel 15 millió fájlt, összesen 8,5 terabájtnyi adatot lopott el a Mediaworks rendszeréből. A kiszivárgott adatok között bérjegyzékek, szerződések és belső levelezések is voltak.

A kiadó pénteken közleményben ismerte el, hogy súlyos kibertámadás érte, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. A cég felszólított minden érintettet, hogy távolítsa el a jogellenesen megszerzett adatok alapján készült tartalmakat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egyetlen éjszaka alatt 30 milliárdos kárt okozott a fagy az Alföldön
A május 1-jei rekordhideg az alföldi szőlőültetvények közel 80 százalékát tette tönkre. A leginkább sújtott területek a Hajós-Bajai és a Kunsági borvidékek, ahol a kár szinte teljes.


Péntek hajnalban súlyos fagykár érte az alföldi szőlőültetvényeket. A több mint 23 ezer hektárnyi terület közel 80 százaléka szenvedett 100 százalékos tavaszi fagykárt – írta meg az Agrárszektor Koch Csaba borász, a Hajós-Bajai borvidék elnökének közlése alapján. A HungaroMet szerint május 1-jén Nyírtasson –5,3 fokot mértek, ezzel megdőlt a május 1-jére vonatkozó országos minimum-hőmérsékleti rekord; a korábbi rekord –4,4 fok volt, ezt 1944-ben Fügöd Alsófügöd állomáson mérték.

A leginkább sújtott területek a Hajós-Bajai borvidék, ahol az 1800 hektárból több mint 1500 hektár, valamint a Kunság, ahol a több mint 20 ezer hektárból 15 ezer hektár szenvedett 100 százalékos vagy ahhoz közeli fagykárt.

A szakember szerint a kár a hazai szőlő-bor ágazatnak közvetlen termelési értékben minimum 30 milliárd forintos veszteséget okozott. Ennek súlyát jelzi, hogy az ágazat teljes éves termelési értéke 100 milliárd forint körül mozog.

A hatalmas veszteség rengeteg családot hoz lehetetlen helyzetbe.

Koch Csaba az ágazat egészét érintő, drámai helyzetről beszélt.

„Soha nem látott kár érte a magyarországi szőlő-bor ágazatot, amelynek éves közvetlen termelési értéke 100 milliárd forint” – fogalmazott a borász.

A mostani helyzetet súlyosbítja, hogy a szektor az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtott végre. Koch Csaba szerint az ágazat 2016-ban 40 milliárd forint támogatást kapott, aminek köszönhetően körülbelül 80 milliárd forint értékben ruháztak be, ami az elmúlt tíz év legnagyobb beruházási hulláma volt.

A szakember szerint ilyen mértékű pusztításra évtizedek óta nem volt példa a térségben.

„Ilyen utoljára az 1984-85-ös télen az Alföldön volt” – mondta.

Korábbi cikkünkben franciaországi példákon keresztül mutattuk be, hogyan próbálnak a borászok védekezni a tavaszi fagyok ellen, például a szőlősorok közti tüzeléssel vagy vízpermetezéssel. A mostani kár nagysága azt mutatja, hogy az Alföldön így is rendkívül súlyos veszteségek keletkeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Beköszön a nyár: 28 fokos csúcsokkal indul a jövő hét
Déli áramlással szubtrópusi légtömeg érkezik Magyarországra, ami kora nyárias időt eredményez. A legmagasabb hőmérsékletet a Dunántúlon várhatjuk, az ország nagy részén 21 és 28 fok között alakulnak a maximumok.


A jövő hét elején kora nyárias meleg árasztja el az országot, hétfőn a Dunántúlon helyenként 27-28 fok is lehet – írja az Időkép előrejelzése alapján a 24.hu.

A hét első felében sokfelé 21 és 28 fok közötti maximumokra készülhetünk, a meleget pedig többnyire száraz, napos idő kíséri.

A délies szél ugyanakkor többfelé megélénkülhet, helyenként pedig erős lökések is előfordulhatnak.

A felmelegedés oka, hogy a Földközi-tenger térsége felől jóval melegebb, szubtrópusi eredetű levegő érkezik Magyarországra.

A mostani felmelegedés éles kontrasztban áll az elmúlt hetek szeszélyes időjárásával. Nemrég egy hasonló, 25 fok körüli meleget egy markáns, sarkvidéki eredetű hidegfront tört meg, amelynek érkezését viharos széllel és a fagyzugos tájakon ismét előforduló fagyok jelezték előre.

A közelmúltat többfelé fagyos reggelek és szokatlan csapadék jellemezte: a Dunától keletre hódarával, jégdarával kísért záporokra is készülni kellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szúnyogcsípés miatt bénult le egy 12 éves magyar sportoló
Egy 12 éves, versenyszerűen sportoló fiú, Béla, mindkét lábára lebénult egy szúnyogcsípés következtében. A Bethesda Gyermekkórházban fél éve tartó rehabilitáció után a fiú már újra járni és futni is tud.


Egyetlen szúnyogcsípés elég volt ahhoz, hogy egy 12 éves, versenyszerűen sportoló fiú lábai egyik napról a másikra lebénuljanak, de fél évnyi küzdelem után ma már újra fut. A 12 éves Béla esete, amelyről a Blikk számolt be, rámutat, hogy egy korábban ártalmatlannak hitt rovarcsípés is komoly veszélyeket hordozhat.

A fiú édesanyja, Györgyi idézte fel a drámai napot, amikor a baj megtörtént.

„Egyik pillanatról a másikra megváltozott az életünk” – mondta.

Bélát egy szúnyog csípte meg, ami akkor talán fel sem tűnt neki. Nem sokkal később azonban a makkegészséges, jó kondícióban lévő fiúnál ijesztő tünetek jelentkeztek: térdtől lefelé lebénultak a lábai.

A kamasz napokig az intenzív osztályon feküdt, majd a Bethesda Gyermekkórház ideggyógyászati osztályára került, ahol megkezdték a kezelését. Az orvosok megállapították, hogy a bénulás hátterében egy vírusfertőzés nyomán kialakult gerincvelő-gyulladás áll.

Jakus Rita gyermekneurológus főorvos szerint egy hétköznapinak tűnő csípés vezetett a súlyos állapothoz. „Egy banális szúnyogcsípés miatt kialakult vírusfertőzés miatt Béla mindkét lába lebénult” – erősítette meg. A diagnózis a Magyarországon is terjedő nyugat-nílusi láz volt.

A rehabilitáció már a kezeléssel párhuzamosan elindult, és immár fél éve tart. A fiú édesanyja szerint a javulás folyamatos.

„Hetente kétszer járunk és minden nap van valami apró változás” – újságolta.

Béla, noha még lábmerevítőt kell viselnie, a foglalkozásokon hatalmas akaraterővel tekeri a szobabiciklit és végzi a tornagyakorlatokat. Kitartásának köszönhetően ma már nemcsak járni, de futni is tud.

Béla esete nem egyedi, bár a súlyos, idegrendszeri szövődmény ritka. A nyugat-nílusi láz Magyarországon is jelen van, a legtöbb megbetegedést nyár végén és ősszel regisztrálják. A fertőzések nagyjából 80 százaléka tünetmentes, a tünetes esetek egy része enyhe, de ritkán súlyos idegrendszeri betegség is kialakulhat. A vírus okozhat agyvelő- vagy agyhártyagyulladást, és sajnos halálos áldozata is volt már a betegségnek hazánkban.

A probléma nemcsak Magyarországot érinti. Görögországban 2018-ban 51 halálesetet jelentettek nyugat-nílusi vírusfertőzés miatt.

Az ECDC és az EFSA legfrissebb, 2025-ös szezonösszesítése szerint Európában 1112 helyben szerzett humán esetet jelentettek, ebből Magyarországon 14-et; Európában 97 halálesetet regisztráltak.

Emberek számára nincs engedélyezett védőoltás vagy specifikus gyógyszeres megelőzés a nyugat-nílusi vírus ellen, így a leghatékonyabb védekezés a szúnyogcsípések elkerülése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk