HÍREK
Tarr Zoltán, a református egyház korábbi zsinati tanácsosa volt a szombati tüntetés egyik felszólalója. Azt mondta, azért kellett megszólalnia, mert az egyházi testületek válaszra sem méltatták.
HÍREK
A kegyelmi ügy kirobbanása után a református püspöknek még több más pozíciója megmaradt, de most távozott egy kuratóriumából is.
HÍREK
Balog Zoltán mégis küldött húsvéti üzenetet, de a kommentelők még azalatt is a lemondásról győzködik
A református püspök K. Endre kegyelméért lobbizott az azóta távozó köztársasági elnöknél. Sokak szerint Balog már nem méltó a püspöki hivatalra a történtek miatt.
HÍREK
Más lesz az idei húsvét. Balog Zoltán szólama minden jel szerint hiányozni fog a húsvéti kórusból.
HÍREK
A zsinati elnökségről ugyan lemondott a kegyelmi botrányban kulcsszerepet játszó Balog, de a diplomata-útlevélről nem. A Külügyminisztérium nem árulta el, visszahívják-e a püspököt.
HÍREK
Az aláírók szerint: „Egyházfőként ő politikusként és nem lelki vezetőként jár el, most is politikusi módszereivel kényszeríti magát közösségünkre”.
HÍREK
Szerintük az egyházuk hitelességét tovább rombolja a püspök hivatalban maradása. A nyilatkozatot megkapta a református egyház minden gyülekezete is.
HÍREK
A református püspök a mai napig nem érzi úgy, hogy le kellene mondania, és hogy bocsánatot kellene kérnie mindenkitől.
HÍREK
A volt miniszter szerint az LMBTQ-lobbi is felsejlik a támadása mögött. A tényfeltáró portál szerint a lelkész folyamatosan küzd, hogy pozícióit megtarthassa.
HÍREK
Vargha Anikó szerint a helyiek arra ösztönzik, hogy írja csak meg a véleményét, mert szükség van rá. De nem merik lájkolni a bejegyzéseket, mert félnek, hogy bajuk lesz belőle.
HÍREK
Már két feljelentés is volt V. János ellen, ő azonban még hetekig a gyerekek között élt. Pont ebben az időszakban kényszerítették az áldozatokat a vallomásuk visszavonására.
HÍREK
A püspök együtt imádkozott a bicskei gyermekotthon igazgatójának bűntársával, mielőtt lobbizni kezdett a kegyelemért Novák Katalinnál. Állítólag K. Endre feleségével együtt kereste fel a volt minisztert.
HÍREK
Lemond a püspökségről és bocsánatot kér a bicskei áldozatoktól? – ezt akarat tőle megkérdezni az RTL Híradó. A református püspök azonban ezúttal sem felelt a sokakat foglalkoztató két kérdésre.
HÍREK
A Református Zsinatának Elnöksége böjti levelet juttatott el híveknek. Ebben többek között arról írnak, hogy „Balog Zoltán püspöki tisztségéről egyedül ő és az őt megválasztó Dunamelléki Református Egyházkerület jogosult dönteni.
HÍREK
A Momentum politikusa, Hollai Gábor terjesztette be az ügyet a képviselő-testület elé. Az ülésen egyhangú döntés született.
HÍREK
„Szedesse le ezt a szégyenfoltot” – Balog Zoltán nevét és idézetét leszedik egy budapesti emlékműről
A kegyelmi botrányban érintett fideszes politikus neve és szavai 2018 óta szerepelnek egy XVI. kerületi szobron.
Népszerű
Ajánljuk