HÍREK
A Rovatból

Direkt 36: Balog Zoltán azt állítja, ötször beszélt mostanában Orbán Viktorral, és ha lemondana, azt jelezné, hogy a reformátusok egy gyáva banda

A volt miniszter szerint az LMBTQ-lobbi is felsejlik a támadása mögött. A tényfeltáró portál szerint a lelkész folyamatosan küzd, hogy pozícióit megtarthassa.


A kegyelmi botrány megrengette Balog Zoltán pozícióját a református egyházon belül, de az utóbbi hetekben sikerült stabilizálnia a helyzetét, és ebben szerepet játszott, hogy a püspöknek sikerült elhitetnie, hogy az egész egyház áll támadás alatt, továbbá arról is biztosított mindenkit, hogy állítása szerint Orbán Viktor rábízta ennek az ügynek a kezelését – írja a Direkt36 a legújabb, Telexen megjelent cikkében.

Novák Katalin lemondása után hamar elterjedt – elsőként épp a Direkt36 és a Telex közös cikke nyomán – hogy Balognak meghatározó szerepe volt az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb politikai botrányához vezető kegyelmi döntésben. Balog volt ugyanis az, aki lobbizott Nováknál – korábbi beosztottjánál és régi mentoráltjánál –, hogy adjon kegyelmet a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, akit a bíróság jogerősen bűnösnek talált pedofil bűncselekmények eltussolásában.

A Direkt36 az elmúlt hetekben közel húsz olyan forrással beszélt, akinek rálátása volt arra, miként küzd Balog azért, hogy az egyházon belüli befolyását legalább részben megtarthassa. A reformátusok között előbb felzúdulást okozott az, ahogy Balog kezelte az ügyet, és többen visszásnak tartották, hogy a püspök az egyházat maga elé tolva igyekezett megvédeni magát.

Azóta azonban változott a helyzet, és ma már Balog egyre szélesebb körű támogatást élvez.

Ennek az egyik oka, hogy a külső nyomás hatására összezárt az egyházi vezetés, és közben megszűntek a nyílt támadások a kormányzati körök részéről is. Balog zárt körben arról beszélt, Orbán Viktor miniszterelnök rábízta, hogyan dönt a jövőjéről.

Balogot részletes kérdéssorral kereste meg a Direkt36, de ő érdemben nem reagált ezekre. A református egyház kommunikációs osztálya a Balog által is aláírt és március 6-án kiadott, a Zsinat Elnöksége által jegyzett böjti körlevél szövegét elküldve annyit válaszolt, „a református egyházban testületek döntenek az egyház álláspontjáról.”

Balog a kegyelmi ügy elején lemondott az egyház zsinati elnöki tisztségéről, de maradt fontos posztja az egyházon belül: ő vezeti a Dunamelléki Egyházkerületet, a négy hazai református kerület egyikét. Az elmúlt hetekben arra koncentrált, hogy itt bebiztosítsa a pozícióját, és ennek érdekében intenzív kampányba kezdett.

Egyházi tisztviselőkkel folytatott találkozóinak egyikén Balog arról is beszélt:

vannak politikusok, akik a kegyelmi ügy kirobbanása óta nem akarnak vele mutatkozni, ugyanakkor állította, az utóbbi hetekben ötször is beszélt Orbán Viktorral.

És arról biztosította a hallgatóságot, a miniszterelnök meghagyja neki, hogy belátása szerint cselekedjen. Balog és Orbán kapcsolata régre nyúlik vissza: a püspök egy 2007-es interjúban egyenesen úgy beszélt az akkori ellenzéki vezetőről, hogy hozzá „baráti hűség köti”.

A püspök egy találkozón kitért arra is, hogy szerinte miért van olyan nagy nyomás alatt az egyház. Balog a kiszivárgott információk szerint úgy fogalmazott, „ha nem én lennék itt, akkor is támadnák az egyházat.” A mostani helyzetért szerinte azok a felelősek, akik „a vihart okozzák”, utalva ezzel az egyházi szereplőkre, akik a nyilvánosságban fejtették ki a véleményüket az ügyről, illetve a médiára.

Emellett eszmefuttatásba kezdett arról, hogy ha a püspökségről is lemondana, „az LMBTQ képviselői rájönnek, hogy mindig csak meg kell támadni az egyházat, ha változást akarnak elérni.”

A forrás szerint Balog hozzátette, hogy ha az egyházkerület vezetéséről is lemondana, azzal csak azt jelezné, hogy „a reformátusok egy gyáva banda, akik nem képesek megvédeni a vezetőiket.”

„Mit csinálunk majd, amikor olyan hatalom jön, amely meleg lelkészeket akar felszenteltetni, vagy meleg párokat akar összeadatni a templomokban?”

– tette fel a kérdést a találkozó részleteit ismerő egyik forrás szerint.

Balog zsinati elnöki lemondásáról formálisan a zsinat áprilisban dönt, ez megerősítheti a döntését, de akár úgy is határozhat, hogy nem fogadja el azt. „Ha azt mondja a nép, hogy kedves püspök úr, maradjon, akkor lehet, hogy ő ezt elfogadja” – magyarázta egy, a református vezetéshez közel álló forrás, aki szerint jelenleg olyan a közhangulat az egyházban, ami kedvez Balog maradásának. Hozzátette azonban, hogy „másfél hónap nagyon hosszú idő, lesz közben a húsvét, lesznek politikai események, napirendre kerülhet a gyermekvédelmi törvény”, és így változhatnak a körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút” – Magyar Péter ráfordította a Fideszre a saját fegyverét
A Tisza Párt alelnöke Zircen Gulyás Gergely iráni háborúról tett kijelentésére építette beszédét. A politikus a tömeggel együtt skandálta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút.


Magyar Péter országjárása szombaton Zircen folytatódott, ahol a politikus már a „nem akarunk háborút!” jelszót vette elő a Fidesz elleni kampányában – írja a 444.hu. A Tisza Párt alelnöke a csütörtöki kormányinfóra reagált, ahol Gulyás Gergely miniszter a 444 kérdésére azt válaszolta, egy esetleges iráni háborúban való magyar részvételt „megfontolnánk”, ha Donald Trump kérné. Ezt a kijelentést később Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázta, és marhaságnak nevezte.

A zirci eseményen Magyar Péter a helyi fideszes jelöltnek, Takács Péter egészségügyi államtitkárnak is üzent. Szóba hozta a kórházak állapotát és egy kormányzati megrendelésre készült, eltitkolt egészségügyi reformtervet, ami szerint vidéki kórházakat zárnának be. A háborús témára visszatérve a tömeghez fordult.

„Kérem szépen, szeretném, hogyha innen, erről a csodálatos településről is, Zircről, ebből az ősi megyéből, Veszprém megyéből is

megüzennénk a hatalomnak, a nagyuraknak, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. Pártpolitikától függetlenül a magyar emberek békés emberek, nem akarnak semmilyen nemzetközi konfliktusban részt venni.

Én azt kérem tőletek, hogy üzenjük meg, hogy nem akarunk háborút” – mondta, majd a jelenlévőkkel kétszer elismételtette a jelszót.

„Remélem, Takács Péter is hallotta, remélem, Orbán Viktor is hallotta, és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. És én felszólítom őket, hogy a következő 22 napban inkább már ne csináljanak semmit. Abból nagy baj nem lehet” – tette hozzá.

A beszédében kitért a Magyar Nemzeti Bank felújítására is, amelyről a sajtó kiperelt dokumentumok alapján számolt be. „30 millióért csináltak egy arany budit.

Kiplakátolták arany budival az egész országot, és aztán kiderült, hogy ők csináltak 30 millióért a mi pénzünkből a Nemzeti Bankban”

– fogalmazott. Felsorolta a több tíz- és százmilliós tételeket, köztük aranyozott vécét, vécékefét és szappanadagolót, majd ismét a helyi fideszes jelöltet szólította meg. „Kérdés, hogy Takács Péter használta-e ezeket vajon és milyen érzés volt más-e, mint egy fehér” – mondta.

Beszédét az elszámoltatás ígéretével zárta.

„22 nap múlva pontosan ezt az időszakot fogjuk lezárni, és ezek az orbáni maffiát elzavarni, és a magyar igazságszolgáltatás elé állítani az orbáni közpénztolvajokat”

– jelentette ki, majd hozzátette: „Az tudom üzenni Takács Péternek és a bűntársainak, hogy bilincs, bilincs, rács, rács, lehet aranyszínű is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ismét megtámadták Irán legfontosabb atomlétesítményét, a nukleáris katasztrófa veszélye egyre nagyobb
Szombaton ismét csapás érte az iráni natanzi urándúsító üzemet, az ország atomprogramjának kulcsfontosságú elemét. A hatóságok szerint nem jutott ki radioaktív anyag, de a NAÜ vizsgálatot indított.


Szombaton újabb támadás érte Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítményét, a natanzi urándúsító üzemet. A hivatalos közlés szerint a föld alatti létesítményből nem jutott ki radioaktív anyag a környezetbe, és a létesítményen kívül sem észleltek sugárzásszint-emelkedést. Irán tájékoztatta az incidensről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, amely megkezdte a történtek vizsgálatát.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség katonai önmérsékletre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.

„Elengedhetetlen elkerülni minden olyan helyzetet, amely nukleáris baleset kockázatával járhat”

– fogalmazott Rafael Grossi, az ügynökség főigazgatója.

A natanzi létesítmény, amely Irán atomprogramjának kulcseleme, nem először vált célponttá az elmúlt hetekben: ebben a hónapban korábban már megrongálódtak a bejáratot biztosító épületek.

Több nemzetközi sajtóorgánum amerikai–izraeli műveletként számolt be a mai támadásról, bár hivatalos felelősségvállalás egyelőre nem történt.

Az iráni állami hírügynökségek megerősítették a csapás tényét, hangsúlyozva, hogy az nem okozott sugárszivárgást.

A történtekkel kapcsolatban több kérdés is nyitott. Egyelőre nem tudni, pontosan ki hajtotta végre a támadást, és mekkora a kár a létesítmény felszíni vagy belső infrastruktúrájában. Arról sem érkezett hír, hogy az incidensnek lennének-e személyi sérültjei.

Via Infostart, AP News


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Esztelen összeesküvés-elmélet a Washington Post cikke az Orbán Viktor elleni, megrendezett merényletről
A Washington Post egy orosz titkosszolgálati dokumentum alapján írt a miniszterelnök elleni megrendezett támadás tervéről. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat a kampányt befolyásolta volna, Moszkva tagad.


Ahogy már beszámoltunk róla, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége egy Orbán Viktor elleni megrendezett merényletet javasolt, hogy a magyar választási kampányt a biztonság és a rendszerstabilitás érzelmi terepére terelje – írta ma reggel a Washington Post. Az amerikai lap egy európai hírszerző szolgálat által megszerzett és hitelesített belső orosz dokumentumra hivatkozik. A „Gamechanger” fedőnevű javaslatról szóló jelentés szerint

nem világos, hogy az ötlet milyen magas szintig jutott el a Kremlben, és semmi sem utal arra, hogy a tervet végül jóváhagyták vagy megkísérelték volna végrehajtani.

A cikk megemlíti azt is, hogy Oroszország más eszközökkel, például mesterséges intelligenciával készített videókkal és ellenzéki jelöltek lejáratásával is próbál beavatkozni.

A hírre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban reagált, amelyben

„minden eddigi képzeletet alulmúlóan esztelen összeesküvés-elméletnek” nevezte a lap állításait.

Szerinte a Tisza Párt és megbízóik megijedtek a kormányoldal sikereitől. „Látják a tömegeket Orbán Viktor gyűlésein, látták minden idők legnagyobb Békemenetét, látják, hogy az emberek Magyarországon nem akarnak háborút” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a magyarok átlátnak a szitán.

„A magyarok pontosan látják, hogy ezek az álhírek, ezek az ukrán propaganda részét képező hazugságok semmi másért nem születnek meg, csakis azért, hogy a Tisza Pártot támogassák a magyarországi választáson, és befolyásolják a választások eredményét.”

Szijjártó Péter szerint a magyar emberek a szavazatukkal biztosíthatják azt, hogy „ne Zelenszkij nevessen a végén”.

Moszkva is cáfolta a lap értesüléseit. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Washington Postnak nyilatkozva azt mondta, „ez a dezinformáció újabb példája”. Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat nem kívánta kommentálni az ügyet.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a CPAC konferencián jósolta meg a Nyugat sorsát: egy-két éven belül jön a patrióta-fordulat
A miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián beszélt a globális politikai átrendeződésről. Azt állította, Magyarország az európai „előretolt helyőrsége” ennek a folyamatnak.


Orbán Viktor szerint Donald Trump győzelme óta jobb hely lett a nyugati világ, mert visszaszorult a genderpropaganda, és büszkén lehet vállalni a kereszténységet. A kormányfő a ma Budapesten zajló CPAC konferencián arról beszélt, hogy újra igaz, "ami természetes", vagyis az anya nő, az apa férfi, a család pedig a nemzetek legfontosabb intézménye. Úgy véli, Trumpnak köszönhetően fékezték meg a „zöld őrületet”, és megtorlás nélkül ki lehet mondani, hogy nem kérünk a migrációból – írta a 444.hu. Az eseményen videóüzenetben bejelentkező Donald Trump a csodás Budapestet és az ország csodás és erős vezetőjét, Orbán Viktort dicsérte.

A miniszterelnök élesen bírálta Brüsszelt, szerinte közvetlenül beavatkoznak a nemzeti választásokba, és nyíltan követelik, hogy Magyarországon Brüsszel- és ukránbarát kormány legyen. „Hát nem lesz, barátaim” – tette hozzá.

Orbán szerint az európai demokrácia haldoklik a sikertelen gazdaság és a politikai cenzúra miatt, amelyet egy „gyors reagálású NGO-hálózat” működtet a közösségi médiumokban. „Ha nem tetszik, amit mondasz, letekerik az elérésedet” – jegyezte meg.

A CPAC-et, amelynek mottója a „Fel, győzelemre!”, „a világ legnagyobb nyílt összeesküvésének” nevezte. Azt jósolta, még egy-két év, és az egész nyugati világ patrióta, nemzeti és konzervatív színekben fog pompázni. Szerinte a jelenleg zajló politikai átrendeződés epicentruma az Egyesült Államok, míg annak európai előretolt helyőrsége Magyarország. A kormányfő arról is beszélt, hogy a nemzeti erők rájöttek, a progresszív globalisták legyőzéséhez nekik is nemzetközi keretekben kell gondolkodniuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: