FELFEDEZŐ
Ha már van világnapjuk, nézzük, hogy érint mindez bennünket. Például az, hogy egyetlen nagy bálna ökoszisztéma-értéke meghaladja a 2 millió dollárt.
FELFEDEZŐ
Egy adománygyűjtő program tette lehetővé a modern vizsgálatokat, amik mindent a feje tetejére állítottak.
FELFEDEZŐ
Döbbenetes levelet osztott meg Vámos Miklós arról, hogy a Meta lekapcsolta a közösségi oldalát. Azóta is hiába próbál belépni, pályatársai üzennek helyette a közönségnek.
FELFEDEZŐ
A létező leglátványosabb módon jelenítették meg a párt logóját Magyar Péterék. A Nemzet Hangja eredményváróra hívták fel a figyelmet a hatalmas fényreklámmal.
FELFEDEZŐ
A szakértő szerint véletlenül kaphatta be az állat a 24 éves férfit, mert nem jellemző, hogy ekkora zsákmányra vadásszon, és anatómiai okokból lenyelni sem lett volna képes.
FELFEDEZŐ
Szombat este épp a Borjour Buborék 2024 nevű rendezvény tartották az intézményben. Az épületet átvizsgálták a tűzszerészek, nem találtak robbanóanyagot.
FELFEDEZŐ
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.
FELFEDEZŐ
A tengeri emlősszakértők a felvételek megtekintése után azt mondták, hogy mindkét résztvevő hím és megerősítették, hogy az azonos neműek szexuális viselkedése széles körben elterjedt az állatok körében.
FELFEDEZŐ
Közben a parton is valaki épp arrafelé videózott és véletlenül lefilmezte a nem mindennapi balesetet.
FELFEDEZŐ
A hatalmas emlős a hajóhoz úszott a mexikói öbölben, és a fejét a vízből kiemelve jelezte a tengerésznek, hogy valami baj van. Nem maradt el a segítségnyújtás.
FELFEDEZŐ
Egy hajó legénysége vette észre az állatot, ők riasztották a szakértőket, akik próbáltak nyomkövetőt rakni rá, de nem sikerült rögzíteni a súlyosan sérült hátára.
FELFEDEZŐ
Kiskát 2011 óta egymagában tartották egy kanadai akváriumban. Láthatóan depressziós volt, sokszor csak nézett a semmibe, máskor hozzávágta magát az üvegfalhoz.
FELFEDEZŐ
A természetfotós halrajokat fotózott, amikor egyszer csak a bálna szájában találta magát. Csodálatos módon egy karcolás sem esett rajta, a bálna kiköpte.
FELFEDEZŐ
Egy éve törött gerinccel úszik egy hatalmas púpos bálna. Mára annyira legyengült, hogy nagyobb távot már képtelen lesz megtenni.
FELFEDEZŐ
Az amerikai férfi egy Massachusetts állambeli partfoknál búvárkodott. Elmondása szerint egy koromfekete, húsos üregben találta magát, és a légzőkészülékét is elvesztette.
Népszerű
Ajánljuk