HÍREK
A rapper szerint a kormány most már nem is próbálja elnyerni az emberek bizalmát. Úgy véli, a hatalom erővel akarja rákényszeríteni akaratát a társadalomra.
HÍREK
Tüntetések jönnek, civilek tiltakoznak, az emberek pedig dühösek. Egy friss kutatás szerint a magyarok többsége szerint túlzás, amit a törvényjavaslat tartalmaz.
HÍREK
A demonstrálók szerint az új törvény elhallgattatná a civileket és a független sajtót. A Momentum vasárnapra is utcára hívta az embereket.
HÍREK
Polgár Tünde kimondta, amit gondol. Az egykori újságíró a véleménynyilvánítás szabadsága és a független sajtó fontossága mellett emelt szót a nagytakarítási törvény tervezete kapcsán.
HÍREK
A nagytakarítás-törvény ellen tiltakoztak Lánczi Tamás munkahelye előtt, amit rövid időre blokád alá is vontak.
HÍREK
A párt szerint a nagytakarítási törvény ellehetetlenítheti a független sajtót és civil szervezeteket. „Itt ma nem lesz hazaárulás, uraim!” - mondta Stummer János országgyűlési képviselő.
HÍREK
„Ez az »átláthatósági« törvénytervezet fasiszta tempó. Egészpályás kihátrálás Európából” - fogalmazott a humorista, aki szerint mindez „nem túl bíztató egy olyan embertől, aki éppen a Harcosok klubja című filmről nevezi el a trollhadseregét”.
HÍREK
Az EU nincs felkészülve arra, hogy egy tagállama szándékosan, ismétlődően és visszatérően megszegi az uniós jogot - mondja a nemzetközi jogász. Viszont a magyar kormány által előállított krízisek felgyorsíthatják az átalakulást.
HÍREK
A miniszter szerint a szerkesztőségek pánikba estek, de a törvényjavaslat szerinte csak a transzparenciát erősíti, és nem gondolja, hogy szűkítené a mozgásterüket.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány a valóságról akarja elterelni a figyelmet. Putyinhoz hasonlította Orbán Viktort.
HÍREK
A főpolgármester szerint az új törvényjavaslat súlyosan veszélyezteti a civil szervezetek és a független sajtó működését.
HÍREK
A médiajogász szerint a nagytakarítási törvénnyel minden szerkesztőség veszélybe kerül, az is, amelyiknek csak külföldi a tulajdonosa. Ez az irány már kívül van az Európai Unión, itt már nem akarják eljátszani, hogy tudnak késsel-villával enni. Nagyinterjú.
HÍREK
A zenész-műsorvezető Gulyás Mártonnak nyilatkozott a Kossuth téren, ahol a sajtószabadságért tüntettek. Hajós szerint a törvényjavaslat újabb határátlépés a kormány részéről.
HÍREK
Tineke Strik szerint ami történik, nagy lépés az autokrácia bebetonozása felé”. Május 27-én az Általános Ügyek Tanácsában a tagállamok meghallgatást tartanak a magyar jogállamiság kérdésében.
HÍREK
A politikus szerint nem szabad bedőlni a félelemkeltésnek, mert csak el akarják terelni a figyelmet a valóságról. Szerinte az igazi válasz a kormány leváltása lesz.
HÍREK
Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek, vagyis akár egy civil szervezet vezetőjének otthonában is megjelenhetnek fegyveres kísérettel. Veszélybe kerülhet az újságírói forrásvédelem is.
HÍREK
A politológus szerint a kormány egyre durvább módszerekhez nyúl, és már nem rejtegeti valódi szándékait. Lakner úgy látja, a cél a félelemkeltés és a politikai verseny felszámolása.
Népszerű
Ajánljuk