HÍREK
Jól állunk a miniszterelnök szerint, de a meccset még nem fújták le. Orbán szerint másfél-két nap, és az ország fellélegezhet.
HÍREK
A helyiek teljesen önállóan próbálták megszervezni a védekezést, de sok házban így is bokáig állt a víz. A megoldás a partra épített mobilgát lenne, ez azonban teljesen megváltoztatná a Római-part ma ismert képét és több száz fa kivágásával járna, emiatt évtizedek óta húzódó vita tárgya.
HÍREK
A H5-ös HÉV viszont majd csak szerdától járhat újra a teljes vonalon. A szakemberek folyamatosan figyelik a vízszintet és attól függően döntenek a forgalmi korlátozások feloldásáról.
HÍREK
Nagybajcsnál a tetőzés óta már két és fél métert apadt a folyó, van ahol már a helyreállítási munkálatokat készítik elő. Önkéntesekre a bontási munkálatok alatt is szükség lehet.
HÍREK
Nem véletlen, hogy ezen a részen leállították a közlekedést. Bár a Duna már tetőzött Budapesten, a veszély még nem múlt el. A csörgedező erecskék azonban egyelőre nem okoztak semmilyen bajt.
HÍREK
A hétvégén a jó idő segítette a védekezést a Dunánál Budapesten, de amint a védművek készen álltak, a fővárosiak sokan mentek ki, hogy lássák az áradó folyót.
HÍREK
Keddig-szerdáig mindenképpen még magas vízállásra kell számítani – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth rádióban.
HÍREK
Egy súlyos beteget kellett helikopterrel elszállítani, és ő be is került a kórházba. Vészhelyzet volt.
HÍREK
A mentésről videót is megosztottak, amelyen látszik, ahogy a tűzoltóbúvárok kötelekkel biztosítva ereszkednek le az áradó Dunába, és dolgoznak a pilismaróti gát mellett.
HÍREK
Valamiért úgy gondolták, hogy merész ötlet megfürdeni a Dunában. Nem mindenki nézte ezt jó szemmel.
HÍREK
Budapesten a Duna szombaton, a hajnali órákban tetőzött 830 centiméterrel. A Lajta vízszintje Mosonmagyaróvárnál már pénteken elérte a tetőző vízszintet 286 centiméterrel.
HÍREK
Budapest főpolgármestere szerint most szerencsések voltak a fővárosiak, de figyelmeztetett, hogy a jövőben egyre gyakoribbak lehetnek az ilyen események.
HÍREK
A tájékoztatás szerint az eddig szintén zárt 14-es számú főutat a forgalom számára megnyitották, így a magyar-szlovák viszonylatban a vámosszabadi határátkelőhely ismételten üzemel.
Népszerű
Ajánljuk