KÉK HÍREK
A férfi hajója Tahitótfalu közelében borult fel. Az illető egy fába kapaszkodva várta a segítséget a szentendrei Duna-ágban.
KÉK HÍREK
Várhatóan szerdától a Duna eléri a 620 centimétert, így újranyithatják a rakpartokat, ami nagy könnyebbség volna a fővárosban közlekedőknek.
KÉK HÍREK
Az előrejelzések szerint ma vagy holnap betör a Lupa tó közelében található Macskaházba a víz, és még ki tudja meddig nem vonul el az ár a ház közeléből.
KÉK HÍREK
„Megállás nélkül hívnak ismerősök és ismeretlenek” – Havas Henrik Kisorosziban ragadt az árvíz miatt
A település polgármestere korábban azt nyilatkozta, legalább egy hétig a szárazföldtől elzártan kell élniük a helyieknek. A Tanár úr egy posztjában azt írta, erre számítani is lehetett.
KÉK HÍREK
A kerület polgármestere úgy hiszi, komoly feladatot jelent az illegális hulladék az ár levonulása után.
KÉK HÍREK
Kedd óta menti a szolgálat a hajléktalanokat a Hajógyári-szigeten. Az állatvédő civil szervezetek segítőivel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezték.
KÉK HÍREK
A főpolgármester szerint elvégezték a szükséges védvonali zárásokat és azok megerősítését, a főváros 100 százalékos felkészültségben várja a Duna tetőzését.
KÉK HÍREK
„Rosszízű vitákat védekezés idején nem javaslok. Vita helyett összpontosítsunk a munkára” - ezt arra mondta, hogy Magyar Péter szerint jóval több önkéntes dolgozik kint, mint amit a kormány állít.
KÉK HÍREK
Drónvideón mutatta be a kormány a Facebook-oldalán, hogy milyen közel jár a Duna az Országház épületéhez, és más látványos budapesti felvételek is készültek az áradó folyóról.
KÉK HÍREK
Felmerült annak a veszélye, hogy áramkimaradást okozhat a liftaknában megjelenő víz. Több beteg döntött úgy, hogy a hétvégét otthon tölti.
KÉK HÍREK
Már közel a budapesti tetőzés. A föld alatt már teljesen átnedvesedtek a falak, de a mélyben folyamatosan figyelnek, a legapróbb szivárgás és indítják a szivattyúkat.
KÉK HÍREK
A látványos fotókat a közösségi oldalán tette közzé a polgármester. Esztergomban pénteken tetőzött az árvíz 752 centiméterrel.
KÉK HÍREK
Az OVF szóvivője hangsúlyozta, hogy árvízi jelenségek nagyon nagy számban várhatók, a vízügyeseken és a gátakon dolgozókon hihetetlenül nagy a felelősség, és nagy szükségük van nyugalomra.
KÉK HÍREK
A Batthyány téri hév megállóban kővel teli vasúti kocsikkal ellensúlyozzák a Duna nyomását, az M2-es metró már nem áll meg itt, az aluljáróba tilos lemenni.
KÉK HÍREK
A Kopaszi-gát szomszédságában már nemcsak a strand, de a parti sétányok nagy része is eltűnt.
KÉK HÍREK
Sok helyi lakos térdig merült a Duna vízében, amely medréből kilépve zúdult az utcákra.
A Blikk készített fotókat a helyszínen.
Népszerű
Ajánljuk