FELFEDEZŐ
A humorista december 21-én adta elő utoljára a Barbárglamour című estjét, amiből most megosztott egy rövid részletet. Nem kímélte Orbán Viktort, Lázár Jánost és a TISZA Párt elnökét sem.
FELFEDEZŐ
Már 150 km/h-s széllökéseket is mértek. Az ítéletidő miatt 15 árvízvédelmi figyelmezetést adtak ki.
FELFEDEZŐ
A lakosokat a veszélyhelyzetre figyelmeztetik, az odautazóktól pedig azt kérik, halasszák el az utazásukat, ha tehetik.
FELFEDEZŐ
Az áradások már több mint 200 ember életét követelték, és rengeteg az eltűnt. A mentőcsapatok kétségbeesetten kutatnak a földalatti parkolókban és alagutakban, abban a reményben, hogy még találhatnak túlélőket.
FELFEDEZŐ
Olyan erővel sodort el mindent a víz Valencia környékén, hogy az emberek teljesen tehetetlenek voltak. Az áradás fákat döntött ki, autók és kukák sodródtak az utcákon.
FELFEDEZŐ
A helyiek által „Dana” névre keresztelt vihar következtében repülőjáratokat töröltek, a valenciai Aena repülőtérről induló gépek egy részét más városokba irányították át. Egyes településekre egyetlen nap alatt egy évnyi eső hullott, ami piros riasztást váltott ki.
FELFEDEZŐ
Mostanra biztossá vált, hogy a fák jó állapotban vannak, és a talajviszonyok is megfelelőek a megnyitáshoz.
FELFEDEZŐ
Félmeztelen takarítós videót posztolt Varga Viktor. Olyan jókedvű, mintha nem is otthonának romjait szedné rendbe.
FELFEDEZŐ
A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság eltávolította az Esztergom–Komárom vonalon a vasúti pályát védő fóliát és 20 ezer homokzsákot a Lábatlan-Nyergesújfalu szakaszon.
FELFEDEZŐ
A hétfő reggel gyorsan eltakarított teleknyi szemét sokszorosa van a környéken. Jó üzlet a szemétlerakás, a vállalkozónak sokszorosan, de a nyomorgóknak is csúszik párezes forint egy kupacért. Aztán ők ott élnek tovább a szeméthegyek között.
FELFEDEZŐ
A Dunakorzón napközben már bontották a mobilgátat, és megkezdték a vízparti sétány rendbehozatalát. A folyóba ömlő Bükkös is lassan újra visszaváltozik patakká.
FELFEDEZŐ
A Margitsziget továbbra is csak egy irányból közelíthető meg, egyes busz- és villamosvonalakon továbbra is érvényesek a korlátozások.
FELFEDEZŐ
Megkezdődött a károk felmérése, és megindultak a helyreállítási munkák. Ezeken a területeken a vízügyi szakemberek továbbra is 24 órás figyelő szolgálatot tartanak, és ahol kell, beavatkoznak: buzgárokat, szivárgásokat, csurgásokat szüntetnek meg.
FELFEDEZŐ
Brutális mennyiséget kell eltakarítani a helyszínről, hogy az autósok mihamarabb visszatérhessenek a fővárosnak erre a részére.
FELFEDEZŐ
Ismét elmondta, hogy Brüsszel segítsége bizonytalan, mint a kutya vacsorája, és elmondta azt is, milyen szerepe van Müller Cecíliának a védekezésben.
Népszerű
Ajánljuk