HÍREK
Az Ingatlan.com elemzése szerint részben a rezsiszabályok változása miatt értékelődnek fel a kisebb lakások.
HÍREK
Az áremelkedés tovább tart, a szakértők szerint jövő augusztusig további 15 százalékkal nőhetnek még az élelmiszerárak, ezzel együtt pedig a munkanélküliség is.
HÍREK
A cég azt is közölte, hogy a főzőkonyha elektromos hálózatának túlterheltsége miatt sütőben sült ételeket sem készítenek bizonytalan ideig.
HÍREK
Eddig 30,9 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak egy év alatt. A szakemberek szerint ez még nem a csúcs, hamarosan látványos lesz a visszaesés.
HÍREK
Azokra a többlakásos, de egy mérőórás ingatlanokra is többszörös kedvezményes árú gázmennyiséget lehet igénybe venni, amelyek nem társasházakban vagy lakásszövetkezetekben vannak.
HÍREK
A Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa szerint az eddigi infláció csak a kezdet, az idei termelést drágító hatások beépülése még csak most következik.
HÍREK
A 95-ös benzin literéért továbbra is 686,9 forintot, a gázolajért viszont már 823,9 forintot kell fizetni literenként.
HÍREK
Szerintük a hatósági árakat nem lehet tovább fenntartani, az élelmiszereket sújtó áfa mértékét pedig csökkenteni kell.
HÍREK
A több balesettel és a drágább szerelési költségekkel, valamint a különadóval indokolja a szakember.
HÍREK
A takarékoskodás leginkább az alacsony jövedelmű háztartásokra jellemző. Ebben a csoportban - a háztartásonként legfeljebb havi 1500 euró (600 ezer forint) elkölthető jövedelemmel rendelkező rétegben - az emberek 72 százaléka takarékoskodik az energiával.
HÍREK
Novemberben jön a nyugdíjprémium és az infláció miatti kiegészítés is, de még így is rosszabb helyzetben lehetnek a nyugdíjasok, mint tavaly ilyenkor.
HÍREK
Felmerül a kérdés, hogy az intoleranciával rendelkezők meg tudják-e fizetni továbbra is az egészségük fenntartásához nélkülözhetetlen élelmiszereket.
HÍREK
Hamarosan beindul a szüret, de már most látszik, hogy a termelői áraknak reálisan átlagosan 10-20 százalékkal kellene meghaladnia a tavalyiakat. De az árakban jelentős különbségek is lehetnek majd - vélik a szakemberek.
HÍREK
A piaci verseny hiánya miatt, valamint a támogatási rendszer átalakítása miatt jelentősen drágulhatnak hamarosan a vérhígítók.
Népszerű
Ajánljuk