HÍREK
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke azt mondta, a belső kereslet lassult, a globális nyersanyagárak csökkentek, ezek az infláció lassulását vetítik előre.
HÍREK
A mélyszegénységben élő családok csak így tudnak fűteni, emiatt azonban fojtogató a levegő a településen, napközben gyakran nem lehet kiteregetni és szellőztetni sem.
HÍREK
A legnagyobb emelés a VIP-mozikat érintette az ételek és italok beszerzésének drágulása miatt.
HÍREK
Az egyik leggyakrabban használt tápszernél 280 százalékos növekedést okoz a támogatás csökkenése és az árak emelkedése.
HÍREK
A gyártó nem tudta tartani a korábbi árakat, az állam pedig azonnal csökkentette a tb-támogatás mértékét, hogy ne kelljen többet fizetnie.
HÍREK
Az Orbán-kormány intézményeknek tekinti a helyi önkormányzatokat és az általuk fenntartott költségvetési szerveket is. A minimális földgáz-mennyiségnél pedig a kereskedő nem módosíthatja a szerződést az intézmény hátrányára.
HÍREK
A városnak az eddigi 4100 forint helyett 51 456 forintot kell fizetnie gigajoule-onként a távhőért. Nemény András szerint „égető az állami beavatkozás”.
HÍREK
Hogyan kerülhet többe itthon a magyar trappista, mint a francia nemespenészes brie? Miért szabadulhattak el ennyire a hazai árak? Erről kérdeztük Raskó György agrárközgazdászt.
HÍREK
Az eredetileg önerő nélküli napelemes, hőszivattyús, ablakcserés pályázat egyre többe kerül a pályázóknak. Az is előfordul, hogy kötbért követelnek attól, aki nem tudja kifizetni a nem várt önrészt, és inkább visszalépne.
Népszerű
Ajánljuk