SZTÁRVILÁG
Ebergényi Réka idén már második kislányának adott életet, Mihalik Enikő most tapasztalja meg először az anyaságot.
SZTÁRVILÁG
Sokan nem értik, miért jó ennyi gyereket nevelni, erre a nő azt válaszolta, hogy imád kismama lenni és szülni, és nem tud betelni a gyerekekkel.
SZTÁRVILÁG
A 32 éves nő rákkal küzd, nagyon csekély az esélye a gyógyulásra, de mindent megtesz, hogy legalább még pár évet a családjával tölthessen.
SZTÁRVILÁG
A nő felháborodott azon, hogy valaki lefényképezte őt, miközben az akciós ruhákra fektetett gyerekét tette tisztába.
SZTÁRVILÁG
Szerinte ezzel a törvénymódosítással rengeteg pár még nehezebb helyzetbe kerülne: még nagyobb tömeg lesz és még tovább kell várniuk a beavatkozásokra.
SZTÁRVILÁG
Elmondta, hogyan reagált, mikor megtudta a hírt, és beszélt a kiszabadulása utáni terveiről is.
SZTÁRVILÁG
A nőnek meg kellene vennie a saját házát, de erre képtelen anyagilag. A lakhatásuk ezzel komoly veszélybe került, az új tulajdonos még az áramot is elveszi tőlük.
SZTÁRVILÁG
Marika 0-24 órában gondozta a 7 éves Sárát, aki Canavan szindrómában szenved. A kislány most egyedül maradt az édesapjával, a család segítséget kér.
SZTÁRVILÁG
Az édesapa kért segítséget az Anyák az Anyákért Alapítványtól. Nekik lehet utalni, ha szeretnél segíteni a családnak. Az anya hónapok óta szenved, és abban bíznak, hogy a mostani vizsgálatok kiderítik az okokat.
SZTÁRVILÁG
A megkérdezett édesanyák csupán négy százaléka érzi azt, hogy a járvány alatt ő és partnere egyenlő részt vállalnak az otthoni teendőkből.
SZTÁRVILÁG
A 27 éves amerikai nő 18 éves volt, amikor a lánya megszületett. Drogfüggőként élt az utcán, ezért vették el tőle a gyereket. Most szeretné visszakapni a kislányt.
SZTÁRVILÁG
Az édesanya szerint a fia nagyon érdeklődő, és szereti a társaságot. Jelenleg nincs olyan intézményi megoldás, amely értően és odafigyelően közösségbe terelje Zakariást, amire viszont óriási szüksége volna.
SZTÁRVILÁG
A gyerek az anyja táskájában találta meg a töltött kézifegyvert. A legkisebb testvért is eltalálta, de ő nem sérült meg életveszélyesen.
SZTÁRVILÁG
Az önkormányzati lakást bérlő, egyedülálló nőnek nem volt tartozása a szolgáltató felé, a polgármester büntette így a családot, amiért korábban néha elmaradtak a fizetéssel.
Népszerű
Ajánljuk