HÍREK
A Rovatból

Kifizették a számlát, a polgármester mégis elzáratta a vizet a négygyermekes családnál

Az önkormányzati lakást bérlő, egyedülálló nőnek nem volt tartozása a szolgáltató felé, a polgármester büntette így a családot, amiért korábban néha elmaradtak a fizetéssel.


Tóth Tímea 2013-ban még Szegeden élt családjával albérletben, de költözniük kellett, mert a tulajdonos meghalt.

Az asszony, a férje és öt gyerekük a közeli Újszentivánon találtak egy kiadó önkormányzati házat, amit meg is kaptak. 2013 nyarán be is költözhetett a házba.

„Egy háromszobás nagyon szép házba költöztünk, aminek nagyon nagy udvara van. Festeni ugyan kellett, de egyébként szépen rendbe volt téve, mi hoztuk a saját bútorainkat, nem volt belülről felszerelve, tűzhelytől kezdve a hűtőig, minden a sajátunk volt. Jöttünk és aláírtuk a szerződéseket, tényleg nagyon kedvesek és rendesen voltak akkor az önkormányzatnál. Azt is megengedték, hogy pár nappal korábban rendbe tudjuk tenni az ingatlant belülről. A polgármesterrel írtuk alá a szerződést” – mesélte az asszony a Szabad Európának.

Egy év elteltével azonban a férj inni kezdett, ezért el kellett költöznie a házból. A nő egyedül maradt a négy gyerekével, mert közben legidősebb lánya egyetemre ment, és kollégiumba költözött.

„Amíg együtt éltünk a férjemmel, addig sem volt anyagilag olyan a helyzetünk, hogy mindent megengedhettünk volna magunknak. Viszont amikor elköltözött, akkor úgy gondoltam, hogy tisztában leszek azzal, hogy most ennyi a bevételünk és ebből fogunk megélni, rá már előtte se nagyon számíthattunk. Az anyagi helyzetünk rosszabb lett, de azt osztottuk be, amennyink volt” - mondta Tóth Tímea a lapnak.

A családanya tiszta lappal akart indulni a férj nélküli életében. Ezért értesítette az önkormányzatot is, hogy új bérleti szerződést szeretne, amely a leánykori nevére szól.

Az asszonyt azonban a hivatalban türelemre intették, mondván: úgyis nemsokára lejár az öt évre megkötött szerződése, várjon addig, mert abban a bérleti díj is változik majd, nem csak a neve.

2018. júniusában szerződött vele az önkormányzat újra, de akkor már csak hat hónapra. Tímea, bár meglepődött a rövidtávú kontraktuson, végül megnyugodott, mert újabb szerződést ígértek neki.

Putnik Lázárnak, Újszentiván polgármesterének számos levelet küldött már a Szabad Európa budapesti szerkesztősége különböző ügyei miatt. Eddig azonban egyetlenegy megkeresésükre sem reagált. Most azonban négyoldalas választ írt a családdal kapcsolatos kérdéseikre.

A polgármester szerint a négy gyermeket nevelő asszonnyal az elmúlt években sok gond volt, ezért is ajánlott neki a férj elköltözése után csupán féléves bérleti szerződést.

"Tóth Tímea 2018. július 5-én kérte az 5 évre kötött bérleti szerződés hosszabbítását. Ezt nem állt módomban teljesíteni számára, tekintettel arra, hogy folyamatosan szerződést szegett, egyrészt a közüzemi díjak befizetéseit magától sosem akarta igazolni, valamint ha valamit igazolt is, akkor mindig csupán részeket" – írta Putnik Lázár.

Tóth Tímea azt sosem tagadta sem a polgármester, sem az önkormányzat előtt, hogy nem veti fel őket a pénz. Hiszen ha így lett volna, akkor nem önkormányzati lakásban éltek volna.

A későbbi huzavona során a polgármester ahhoz a feltételhez kötötte a ház bérletét, hogy az asszony teljes munkaidős állást vállal. Tímea ezt meg is tette, laboráns lett az egyetemen. Csakhogy a járvány kitörésekor a fizetését csökkentették, így egyre nehezebben tudta fizetni a számlákat. Voltak elmaradásai, de miután a szolgáltató korlátozta a vízhasználatot, gyorsan kifizetett mindent.

Nem sokkal később azonban kopogtatott egy önkormányzati dolgozó és három szakember a vízszolgáltatótól, akik közölték a családdal, hogy ismét vízszűkítőt szerelnek fel. Az éppen két nőgyógyászati műtétre készülő asszony hiába lobogtatta a befizetett számláit és hiába bizonygatta, hogy már nincs tartozása, a vizet korlátozták.

"Az önkormányzatnak dolgozó férfi telefonált a hivatalba, hogy hát ilyen nincs, hogy itt vagyok a gyerekekkel, tél van, nincs számlatartozásunk, engem műtenek és lesz majd egy másik műtétem, hogy miért kell elzárni a vizet? És a telefon másik végéről elég hangosan, hallhatóan az volt a válasz rá, hogy polgármesteri utasításra el kell zárni a vizet" – mesélte Tóth Tímea.

Putnik Lázár nem tagadta a Szabad Európának, hogy ő záratta el a család vízét télen, pandémiás időszakban.

"Az önkormányzat úgy döntött, hogy gondos gazdaként a vagyonát védve alkalmazza ezt a szankciót"
– nyilatkozta a polgármester.

Tímea és a gyerekei ezek után csak úgy tudtak mosakodni, hogy több órán át folyatták a vizet. Végül a szomszédok segítettek rajtuk, hozzájuk jártak fürdeni és mosni is majdnem két hónapon át.

A család végül 2021. januárjában költözött el az újszentiváni önkormányzati házból. Tímea azt mondta, megelégelték az önkormányzat lakhatási terrorját és egy faluval arrébb, Tiszaszigeten találtak otthont maguknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk keményen beszólt Orbán Viktornak: Ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút! – A magyar kormányfő is visszavágott
A lengyel kormányfő szerint az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”. Orbán visszaszólt, Tusk pedig kemény kérdést szegezett neki az X-en.


Orbán Viktor és Donald Tusk a közösségi médiában kezdtek üzengetni egymásnak az ukrajnai háború kapcsán. A vita egy varsói biztonsági fórumon elhangzott kijelentés után indult el, ahol a lengyel miniszterelnök azt mondta: az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”.

Orbán Viktor az X-oldalán reagált a kijelentésre. Bejegyzésében ezt írta:

„Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy háborúban áll Oroszországgal, de Magyarország nem. Az Európai Unió sem.”

A magyar miniszterelnök szerint Tusk „veszélyes játékot játszik” több millió európai életével és biztonságával.

A vitába bekapcsolódott Wladyslaw Teofil Bartoszewski is, aki a Radio ZET műsorában üzent Orbán Viktornak. A lengyel külügyminiszter-helyettes így fogalmazott: „Tisztelt miniszterelnök úr, ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút. Ezzel ön annak a két európai miniszterelnöknek az egyike, aki még így tesz. Kérem, hagyja abba ezt! Pénz nélkül az oroszok nem tudják folytatni a háborút.” Ezzel Bartoszewski minden bizonnyal Robert Fico szlovák miniszterelnökre is utalt.

Tusk csütörtökön válaszolt Orbán kijelentésére. A lengyel kormányfő ezt írta az X-en:

„Orbán Viktor miniszterelnök úr, Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen. Ők döntöttek úgy, hogy háborúban kell élnünk. És ilyen időkben az egyetlen kérdés az, hogy kinek az oldalán állsz.”

Orbán nem sokkal később újabb bejegyzésben reagált: „Megértem, hogy Ön határozottan Ukrajna oldalán áll. Kérem, értse meg, hogy mi határozottan Magyarország oldalán állunk. Az Ön kérdése az, hogy ki nyeri meg az orosz–ukrán háborút. Az én kérdésem az, hogy hogyan tudjuk befejezni a háborút, megmenteni több tízezer ember életét, és biztonságot nyújtani a magyaroknak” – fogalmazott a magyar kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Puzsér Róbert: A testünkkel védjük meg Juhász Pétert! – Vasárnapra a Kossuth térre hívják az embereket
A Polgári Ellenállás eredetileg két irányból indította volna a menetet vasárnap. A demonstráció most a Kossuth térre kerül, 17 órára hirdették meg.


Elhalasztják a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetet, és helyette Juhász Péter melletti szolidaritási demonstrációt tartanak – mondta el a Magyar Hangnak Puzsér Róbert. Az esemény ötletgazdája szerint új helyzet állt elő, ezért mindenkit 17 órára várnak a Kossuth térre.

A Megbékélésmenetet a publicistához köthető Polgári Ellenállás nevű mozgalom indította volna útjára október 5-én, Budapesten. A meghirdetett eseménynél úgy fogalmaztak: „ez az esemény nem a napi politikáról, és nem pusztán az Orbán-rendszerről szól. Sokkal mélyebb, történelmi sebről beszélünk: arról a társadalmi és kulturális defektusról, amelyből az Orbán-rendszer is kinőtt, és amelyen máig élősködik”.

A tervek szerint vasárnap 17 órakor az Oktogonról és a Széna térről indultak volna el a résztvevők, hogy a Margit-hídon, a „hunok és pannonok szállásterületének metszéspontján” találkozzanak. Most azonban ugyanebben az időpontban a Kossuth téren tartanak demonstrációt.

Puzsér úgy fogalmazott:

„Betámadták az egyik felszólalónkat, kiállunk érte, a testünkkel védjük meg Juhász Pétert!”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Juhász Péter otthonában az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus elmondása szerint számítógépét és mobiltelefonját lefoglalták, de holnap visszaadják neki, amikor tanúként megjelenik a kihallgatásán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ettől szenved a fél ország: itt a Covid új variánsa, ami enyhébb, mint a pandémia idején, de a java még csak most jöhet
Rusvai Miklós szerint a mostani kb. 40 ezres esetszám néhány héten belül akár meg is négyszereződhet. Influenzaoltások csak novembertől lesznek elérhetőek.
Malinovszki András / Fotó: Engin Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. október 02.



Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.

A mostani megbetegedések mögött a Covid új variánsa állhat, ami már megjelent Magyarországon. Jó hír, hogy ez a változat nem okoz komoly szövődményeket, mint például tüdőgyulladást.

A tünetek viszont kellemetlenek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás és fáradtság is jelentkezhet – ezek szinte teljesen megegyeznek a nátha tüneteivel.

A védekezés most nem egyszerű. Az oltás csak novembertől lesz elérhető, addig a szakemberek a rendszeres kézmosást és a maszkviselést javasolják zárt térben. A debreceni kórházban már kötelezővé is tették a maszkot: aki nem viseli, nem léphet be az intézménybe.

Kiss Csaba háziorvos a Blikknek is beszélt a helyzetről. Szerinte az egészséges életmód és a mozgás segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben. Mint mondta: „Nem rosszabb a helyzet, mint máskor, ebben az időszakban rendszerint terjednek a légúti megbetegedések, mert a gyerekek az iskolával közösségbe kerülnek, ha egyikük hordoz magában valamit, zárt térben könnyen átadja másoknak. Kétszázféle olyan vírust ismerünk, ami felső légúti tüneteket okoz, ezek egyike lett az öt éve még igen veszélyes Covid. A praxisomban már elég ritka a súlyos Covid fertőzés, ezért nem is tesztelünk rutinszerűen”.

Kiss doktor kiemelte: vannak, akiknek most is érdemes komolyabban venni a fertőzést.

A legyengült immunrendszerű emberekre, például kemoterápiás vagy immunszupresszív kezelés alatt állókra veszélyesebb lehet a vírus.

Nekik, és a velük élőknek is ajánlott a maszk és az oltás.

Rusvai Miklós virológus szerint a szennyvízvizsgálatok és a kórházi minták alapján most még nincs járvány. Körülbelül 40 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, de mint mondta:

„a mostani meredek dinamika alapján két hét múlva, október közepén már nagy valószínűség szerint eléri a lakosság fertőzöttsége a 200 ezres küszöböt”.

Influenza-megbetegedést egyelőre csak elvétve észleltek. A leggyakoribb tünetek most a felső légutakat érintik: erős torokfájás, gyakori rekedtség, gégegyulladás. A betegek sokszor úgy írják le a fájdalmat, mintha „borotvapenge vagy törött üveg” karcolná a torkukat. Bár a vírus nem okoz szövődményeket, az idősebbeknél – különösen, ha más betegségeik is vannak – súlyosabb formában is jelentkezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében kikérem magamnak” – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt
A szakma képviselői szerint Takács Péter súlyos tévedésben van. A háziorvosok évtizedek óta komoly szakmai képzéssel dolgoznak a rendszerben.


Komoly felháborodást váltott ki a háziorvosok körében egy mondat, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár mondott az Ultrahang podcastjában. Az egészségügyi államtitkár szó szerint úgy fogalmazott: „A háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.”

Ez a kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, köztük Dr. Mangó Gabriellánál, aki hosszú évek óta ismert és elismert háziorvosként dolgozik – szúrta ki az Mfor. A Facebook-oldalán őszintén leírta, mennyire bántónak tartja az elhangzottakat.

„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében, a magyar társadalom nevében kikérem magamnak – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt”

– írta, hozzátéve, hogy sejti, most emiatt támadások érik majd: „Tudom, hogy jönnek majd az ügyvédek, karaktergyilkosság, feljelentés... de akkor is ki kellett írnom magamból. Mert ez a valóság.”

„Szégyen, ami itt történik” – írja keserűen. Szerinte a háziorvosok túlterheltek, naponta akár 150-190 beteget is ellátnak. „Ha mi megyünk… ki marad? Ki bírná ezt?” – tette fel a kérdést.

A történtekre reagált Komáromi Zoltán is, aki korábban maga is háziorvosként dolgozott, jelenleg a DK egészségpolitikai szakértője. Szerinte az államtitkár vagy nincs tisztában a háziorvosi rendszer működésével, vagy egyszerűen nem érdekli.

„Lehet, hogy ez az 50-60-as években még így volt, de a 70-es évektől kezdve a háziorvosi szakma megújult. Saját szakmai kollégiuma lett, új szakvizsgák indultak, és komoly presztízse lett a szakmának”

– emlékeztetett.

Mint mondta, annak idején 80 rezidensi helyre 250 fiatal jelentkezett.

„Ma már nem szakmai, hanem politikai alapon működik ez a rendszer. Talán Takács Péter politikai karriert akar, de szakvizsgája sincs, ezzel szemben a korábbi államtitkárokat komoly szakmai múlttal nevezték ki” – tette hozzá.

A kijelentés miatt sokan fejezték ki felháborodásukat a Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán is, és tiltakozott Magyar Péter is, aki szerint az államtitkár politikusként és kollégaként is megbukott


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk